Kultúra Dél-komárom 2019. 11. 26.

Advent Dél-Komáromban

Ismét megrendezi hagyományos karácsonyváró rendezvénysorozatát a dél-komáromi önkormányzati tulajdonú Városgazda Kft. Az előttünk álló hétvégén, azaz december 1-jén, vasárnap délután 17.00 órakor kezdődő eseményeknek ezúttal is a Városháza előtti Szabadság tér ad otthont.

Hajnal Dóra, a Humán bizottság elnöke elmondta, az első adventi gyertyát a hagyományoknak megfelelően dr. Molnár Attila polgármester gyújtja majd meg, ezt követően a történelmi egyházak elöljárói megáldják a betlehemi jászolt, majd Énekel a város mottóval közös ünnepi éneklésre kerül sor. 17.30-tól Gubás Gabi ad gyerekkoncert, 18.30-tól pedig Kovács Kati adventi előadása kezdődik.

Idén sem maradnak majd el a szokásos kiegészítő foglalkozások, lesz Csillagszóró családi játékpark, adventi fotósarok, karácsonyi lovasfogat ünnepi fényfestés, mézeskalácsműhely a Komáromi Nőklubbal, csizmafényesítő a DIVISZ közreműködésével, kecsketejes szappankészítő műhely is.

December 6-án, pénteken 17.00 órától a KicsiÓriás együttes tart Mikulás-koncertet, másnap a Varázstükör Katolikus Színjátszó Kör és a Petőfi Iskola karácsonyi műsorát tekinthetik meg az érdeklődők.

Az adventi hétvégeken olyan előadók lépnek majd fel mint Wolf Kati, az Inverz duó, Détár Enikő, Korpás Éva és zenekara, Gájer Bálint, a For You Acapella , vagy épp a Vincze Lilla–Hole Anna-Popper Péter trió.

A komáromi előadók és művészeti csoportok közül láthatjuk Mészáros Tamást, a Komáromi Kamarazenekart, a Vox Femina Nőikart, a Kemence Bábcsoportot, az Őrzők Együttest, a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda diákjait, az Egressy Béni Zeneiskola növendékeit, a Katolikus Kórust és a Komáromi Evangélikus Kórust.

Részletes program a Facebookon!