Régió 2012. 12. 22.

Adventi koncert az ógyallai Szent László templomban

Advent a várás, a várakozás ideje. Valamire várni mindig izgató feszültség. Az autósok várják a zöld jelet, a betegek várják a gyógyulást, az utazók várják a szerencsés érkezést. Akármiről is van szó, egy bizonyos, a mai ember vár! Feszültségben vagy unalomban, reményben vagy kétségbeesésben, előrenézve vagy a jövőtől rettegve, mindig vár.

Ha már kétségbeesve, csalódottan már semmit sem vár is, akkor is legalább azt várja, hogy mindennek vége lesz egyszer!

Az advent az Úrjövetet jelenti, a Megváltó, a kis Jézus eljövetelét. Krisztus eljövetelét a lelkekben, a kegyelem révén osztotta meg gondolatait és nyitotta meg a koncertet Advent 3. vasárnapjának előestéjén Mgr. Szalay Gyula ógyallai esperes – plébános.

Ezen a hideg szombat estén sokan jöttek el, hogy átéljék ezen adventi koncert üzenetét, amely megerősítette bennünk a hitet Advent szent idejében. Mi is elmondhatjuk, hogy Keresztelő Szent János iskolájába járunk, aki megtanít a buzgó imára, a hűséges meggyőződésre, az őszinte önismeretre. Ez az adventi koncert is hozzásegített bennünket, hogy kellőképpen fel tudjunk készülni Karácsonyra.

Jelenlétükkel megtiszteltek bennünket JUDr.Zemkó Margit polgármester asszony, Lovász Károly mérnök alpolgármester úr, a városi önkormányzat képviselői, helyi kultúrközpont igazgatónője, Erdélyi Tímea református lelkésznő, a városi televízió, és a szlovák alapiskola igazgatónője Mgr. Kováč Márta akinek a vezetésével az iskola pedagógusai és a diákok a szüleikkel csomagokat készítettek a koncert résztvevőinek.

(Lovász Viktória)