Város Dél-komárom 2020. 01. 08.

Aszfaltburkolatot kaphat Dél-Komárom valamennyi belterületi útja

Az idei évtől megkezdődik illetve folytatódik az önkormányzat útépítési programja Dél-Komáromban. Dr. Molnár Attila polgármester és a városvezetés szándéka szerint öt év múlva nem lesz olyan utca, mely nem rendelkezik szilárd burkolattal.

– A jelenleg nem szilárd burkolatú utak szilárd burkolattal történő ellátását még az idén megkezdjük, 2024-re ezek felújítását tejes körben meg szeretnénk valósítani. A városüzemeltetés fontosságából adódóan a városi utak, járdák, parkolók korszerűsítését, felújítását továbbra is kiemelten kezeljük. Ezzel együtt az utak alatti közművek, elsősorban a víz- és csatornahálózat karbantartását, felújítását is elvégezzük, lehetőség szerint a gördülő fejlesztési terv kereteivel összehangoltan – fogalmazott a polgármester.

Az utcák lokális csapadékvíz elvezetésére, a víznyelők felújítására, a lakótelepek víz rendezésére szintén nagy figyelmet fordít az önkormányzat.

– Felmérés alapján idén is folyamatosan végezzük majd a lakótelepek és lakótömbök közötti zöld felületek kezelését, parkosítását, járdák, parkolók kialakítását, mások mellett a régi és az új Csillag lakótelep, a Korona utca, a volt laktanyai területek, a Tóparti lakótelep, a Gyár utca, a Kalmár köz, és a Jókai liget környékén – tette hozzá dr. Molnár Attila.

(A nyitókép az 1-es út korábbi felújításakor készült 2014-ben)