Város 2021. 08. 20.

Átadták a felújított szökőkutat a Nádor utcán

Bő egy évtizeden át működésképtelen volt, sőt, a város egyik szégyenfoltjának számított a Nádor utcán található szökőkút. Mostanra viszont teljesen megújult és újra működik a Kormorán előtti vízi attrakció, mely átépített formájában kifejezetten vonzó és kellemes látvány. A felújítást Komárom város víz- és csatornaművei, a KOMVaK Rt. finanszírozta. A felújított szökőkút átadására tegnap (augusztus 19.) került sor.

Csütörtökön ünnepélyes keretek között adta át a Nádor utcai vízi látványosságot Ruman Patrik, a KOMVaK vezérigazgatója, Keszegh Béla, Komárom polgármestere, Ján Beseda, az Aqua Slovakia kivitelező vállalat képviselője, valamint Csémy Krisztián építész, az átépítés tervezője.

A Nádor utca és a Lehár utca sarkánál található vízi attrakció még 2006 novemberében épült meg – ezzel egyidőben fejeződött be a Nádor utca második szakaszának térkövezése is. A komáromiak azonban nem sokáig örvendhettek a szökőkútnak – bő egy évtizede nem működik. Kiderült, valószínűleg kivitelezési hiányosságok miatt a szőkőkút vízrendszeréből elfolyott a víz, volt, hogy a közeli házak pincéjébe is beszivárgott. Ezt a problémát csak javítással nem lehetett megoldani, teljeskörű átépítésre volt szükség – szinte egy új vízi attrakció épült a régi helyett.

A vízi látványosság újjáépítését a KOMVaK Rt., Komárom város víz- és csatornaművei finanszírozta abból a pénzügyi keretből, amelyet a 100 százalékban városi tulajdonú társaság minden évben – a 2018 óta hatályos új működési modell értelmében – a komáromi vízvagyon fejlesztésére fordít. Ebből a forrásból újítják a vízvezetékeket, csatornákat, különböző berendezéseket, illetve bővítik a hálózatot. A vállalat évente körülbelül 800 ezer eurót fordít a városi vagyon fejlesztésére és karbantartására.

Az új vízi látványosságot Csémy Krisztián építész tervezte, a kivitelező az Aqua Slovakia Kft. volt. A teljes költség 59 833 euróra rúgott (áfa nélkül).

Az attrakció egy nagy és három kisebb medencéből áll. A nagy medencében elhelyezett három kifolyó 60-70 centiméternyi magasságba pumpálja a vizet, a kisebbekben pedig egy-egy ugyanilyen magasságú vízoszlop csobog majd. Az esti órákban díszkivilágítás teszi látványosabbá a szökőkutat – egyidejűleg egy színű fénnyel festi meg a vizet, a színek fokozatosan váltják egymást.

„A fejlesztés során többek között 6, egyenként 2040 kW teljesítményű vízszivattyút, szűrőszivattyúkat és egyéb pumpákat, LED fényeket és további lámpatesteket is beépítettek a kivitelezők. Elkerülendő a korábbi hibát, megfelelő szigeteléssel is ellátták a medencéket, illetve az egész vízrendszert” – mondta Ruman Patrik. „A szökőkút tervezésekor ügyeltek arra is, hogy költséghatékonyan működjön, és akár kedvezőtlen körülmények között – például erős szélben és szálló por esetén – is gond nélkül, hosszú távon üzemeljen. Ennek érdekében a KOMVaK fokozottan ügyel majd a tisztaságra, és rendszeres karbantartást végez majd” – tette hozzá az igazgató.

A régi szökőkútban korábban elhelyezett tájékoztató márványlapokat a szökőkút mellé helyezték el – ezek Komárom rövid történetét mutatják be három nyelven, illetve az erődrendszerről informálnak. A szökőkút környékének szépítésébe a város is bekapcsolódott, többek között virágokat ültettek ki egy sávban.

(KOMVaK Facebook oldal)

Szólj hozzá!