Város 2017. 06. 30.

Átadták az egészségügyi elismeréseket

Minden év július elseje a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. Ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője. Dél-Komárom egészségügyi dolgozói a Monostori erődben ünnepeltek. Ez alkalomból került sor Komárom Város Egészségügyi Díjának átadására is, melyet idén dr. Pusztai Ferenc sebész főorvos és Csanda István mentő gépkocsivezető vehetett át.

Dr. Pusztai Ferenc

1953. december 30-án született Szőnyben, tisztviselő család idősebb gyerekeként. A Pécsi Orvostudományi Egyetemre 1974-ben nyert felvételt. A diploma megszerzése után megyei ösztöndíjasként került a Komáromi Kórház, a későbbi nevén Selye János Kórház sebészeti osztályára. 1980. október 1-je óta az intézmény orvosa. 1985 tavaszán szakvizsgázott általános sebészetből. Rövidesen alorvosi majd később főorvosi kinevezést kapott. Orvos gyakornok volt 1986-ban a Győri Petz Aladár Kórház Érsebészetén. A sebészeti osztályon folyó tudományos munkában is részt vett, közlemények megírásában, kiadásában nyújtott segítséget és gyógyszerkísérleti munkában is részt vett. A kórház átszervezése után az Egynapos Sebészeti Osztály vezetője lett.

Csanda István

1957. november 10-én született Szőnyben. Középfokú tanulmányait kiváló eredménnyel végezve autószerelő szakképzettséget szerzett, a komáromi állami gazdaságnál helyezkedett el. 1977-ben sikeres érettségi vizsgát tett. 1980-ban került az Országos Mentőszolgálathoz gépkocsivezetőnek, ahol megszakítás nélkül egészen nyugdíjba vonulásáig, 2016 szeptemberéig szolgálta és segítette a komáromi és környékbeli bajbajutottakat. Elismerésben részesült az eltelt évek alatt balesetmentesen levezetett több mint félmillió kilométerért, megválasztották az év mentőgépkocsi-vezetőjének. Főigazgatói dicséretben részesült, s kitüntetést vehetett át a Parlamentben is.

A megjelenteket dr. Molnár Attila polgármester, dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester, dr. Gordán Ildikó, az alapellátás vezetője, dr. Ferencz Péter kórházigazgató és Kurdi Balázs, a mentőállomás vezetője köszöntötte.