Város 2023. 01. 12.

Átadták az új MRI központot a komáromi kórházban

Csütörtök (2023. január 12.) délelőtt átadásra került az új MRI központ az Agel Komáromi Kórházban (SK).

A másfél millió eurós értékű fejlesztést saját forrásból biztosította. 3 hónap alatt valósították meg, az épületrész felújítása 600 ezer, a SIEMENS típusú rétegröntgen pedig 900 ezer euróba került.

Ezzel egy régi hiányosság került pótlásra, most már a 110 ezer lakosságszámú komáromi járásban is elérhető az MRI, nem kell emiatt más járásba utazni. A bővítéssel az idegosztály, a sebészet, a belgyógyászat, az onkológia és a traumatológia is nyert, hiszen pontosabbá válik a betegségek megállapítása és az azt követő rehabilitáció.

Az új MRI központ a tavaly átadott sürgősségi betegellátó recepciója mellett helyezkedik el. Indulását fokozatosan kezdik meg, tapasztalt szakemberek segítségével. Már a jövő hét hétfőtől fogadják az első betegeket, teljes kapacitással február elejétől üzemelhet.

Jelenleg az Általános Egészségbiztosítóval (Všeobecná zdravotná poisťovňa) vannak szerződésben, de a tervek szerint január végéig a többi egészségbiztosítóval is megszületik a megállapodás.