Város Dél-komárom 2021. 03. 11.

Az önkormányzati és az állami támogatásoknak köszönhetően kitart a Brigetio Gyógyfürdő

A járványügyi intézkedések következtében a dél-komáromi Brigetio Gyógyfürdő is bezárásra kényszerült. Bár a tavalyi időszakban, a tavaszi bezárást követően a létesítmény június 20-ával korlátozások nélkül egy időre megnyithatta kapuit, a novemberi ismételt bezárás után rendkívül nehéz helyzetbe került.

Elsődleges célunk, hogy a munkahelyeket megtartsuk. Jelenleg 62 alkalmazottunk van, akikre természetesen számítunk, hiszen mindenkire szükségünk van a nyitáskor – hangsúlyozta Nagy Nikolett, a Brigetio Gyógyfürdő értékesítési vezetője, aki rámutatott arra is, hogy jelenleg nagyon nehéz helyzetben vannak. Az önkormányzattól kaptak támogatást, ami segít átvészelni ezt a kritikus időszakot. Emellett a magyar kormány által nyújtott bértámogatási lehetőséggel is élnek.

November 11-óta a kizárólag üzleti céllal érkező vendégeket fogadhatják a hazai, így a komáromi szálláshelyek is. A Thermál Hotelbe és a Carrier Hotelbe ugyan érkeznek e céllal vendégek, de a számuk elenyésző, így a bevételek messze elmaradnak a korábbiaktól.

Különösen nagy hangsúlyt fektetünk a fertőtlenítésekre, a reggeliztetőkben, és a szobákban is, a hotelek egész területén kötelező a maszk és a kézfertőtlenítő használata, amire rendszeresen fel is hívjuk a figyelmet – nyilatkozta az értékesítési vezető

A mennyiben a szigorítások enyhülnek, különféle jogszabályoknak kell megfelelni, illetve azokat a feladatokat is szükséges elvégezni, amelyek a nyitáshoz szükségesek. Ez időbe telik, ezért Nagy Nikolett a vendégek türelmét kérte.

A március 5-i bejelentés értelmében a Brigetio Gyógyfürdő gyógyászati részlege, valamint a Selye János Kórház reumatológiai kezelései 2021. március 8-tól előre láthatólag két hétig szünetelnek.

(Forrás: komarom.hu)