Baróti Szabó Dávid (Barót, 1739. április 10. – Virt, 1819. november 22.)
Elszegényedett vallásos katolikus székely nemesi család fiaként született.
A gimnázium elvégzése után, tizennyolc éves korában a jezsuiták rendjébe lépett. Egyetemi évei alatt görög és latin nyelvet, filozófiát és matematikát tanult, csak ezek befejezése után ment a teológiára, és igen képzett pap-tanárként harmincéves korában szentelték jezsuita pappá.
A felvilágosodástól kifejezetten idegenkedett, hiszen pap volt, de még jobban idegenkedett a nemzetet elnyomó bécsi hatalomtól. A költészet volt a menedéke. 1773-ban Mária Terézia eltörölte a jezsuita rendet, tagjai mehettek tanárnak. A nagy képzettségű és kitűnően tanító Baróti Szabót szívesen látta bármelyik gimnázium. Előbb egy ideig Komáromban tanított szónoklattant, onnan Kassára került, ahol nyugdíjba vonulásig köztiszteletben álló és közkedvelt tanár volt.
Kassán adta ki első verseskötetét. Itt ismerkedett meg Kazinczyval és Batsányival, közösen szerkesztették a Magyar Museumot, mely az első önálló magyar nyelvű folyóirat volt. Nyugállományba vonulása után egykori komáromi tanítványához, Pyber Benedekhez költözött Virtre, ahol élete utolsó két évtizedét töltötte. Irodalmi törekvéseinek jutalmaképpen 600 forintnyi nyugdíjat kapott Ferenc királytól. Csendes magányában fordítgatta Milton Elveszett paradicsom című alkotását. Virten szerezte Magyarság virágai című művét. Élete alkonyán fordította Vergiliustól az Aeneis-t.
Köztisztelettől és szeretettől övezve halt meg e magyar úri család vendégszerető házánál 1819. november 22-én és ott van eltemetve a virti temetőnek a Dunára néző lankás oldalán.
Költőnek bár nem volt igazán jelentékeny, legföljebb néhány ódája, melyek szerepelnek az antológiákban, de mint költészeti úttörő óriási jelentőségű: ő készíti elő azokat a formai lehetőségeket, amelyek azután Berzsenyi Dánielig és Vörösmartyig vezetnek. Vitairatai a prozódia kérdéseiben hozzájárultak nyelvünk verstani törvényeinek tisztázásához.
A görög-római verselés egyik meghonosítója a magyar költészetben, költői nyelvünket tájszavakkal és újításokkal frissítette. Műfordítói tevékenysége pedig nemzedékeket nevelt Vergilius ismeretére. Neve ott áll irodalmunk szent öregei között.
Baróti Szabó természetére nézve szelíd ember volt. Mindenkit örömmel fogadott, aki tollat vett a kezébe. Sohasem a művek esztétikai értékét tekintette fontosnak, hanem a magyar nyelv gazdagítását.
