Oktatás 2022. 12. 09.

Bécsben jártak a Selye gimisek

2022. december 1-én bécsi tanulmányi kiránduláson jártak a Selye János Gimnázium 3. és 4. évfolyamos, németet tanuló diákjai.

Reggel 8 órakor elindult a csapat Bécs felé. Tanáraink jóvoltából útközben érdekes és hasznos információkat tudhattunk meg Ausztriáról, s annak fővárosáról, Bécsről. A buszról a városközpontban leszállva a csapat két részre osztódott.
Az egyik csoport a Szépművészeti Múzeumot, míg a másik a Természetrajzi Múzeumot látogatta meg. Mindkét múzeum kifejezetten érdekesnek bizonyult, hatalmas pozitívum, hogy a múzeumok gyönyörű történelmi épületekben kapnak otthont, a város közepén, s hogy a belépés ingyenes.

A múzeumlátogatás után séta következett, miközben lehetőség nyílt a város jellegzetességeinek, központi helyeinek megtekintésére. Elsőként a Hofburgba, a császári palotába mentünk, ahol megtekinthettük az Osztrák Nemzeti Könyvtár impozáns épületét, mely 12 millió dokumentumával, 4 millió könyvével a világ legnagyobbjai közé tartozik. Utunkat a Graben-on, a „bécsi Váci utcán” folytattuk, ahol a rengeteg butik mellett szép szobrokat, hangulatos épületeket láthattunk. A Szent István-Székesegyház (Stefansdom) szintén elkápráztatott bennünket hatalmas méretével, aprólékos díszítőelemeivel, cseréptetőjével.

Ezután a bécsi városháza előtti karácsonyi vásár felé vettük az irányt. Útközben tiszteletünket tettük a Goethe szobránál, ahol a cipője megsimításával bebiztosítottuk irodalmi jövőnket. Megtekintettük az éppen felújítás alatt álló Parlament épületét is. A karácsonyi vásár, azaz a Christkindlmarkt-ot jó hangulat, ízléses díszítés jellemezte, mindehhez még hozzátett a városháza gyönyörű épülete is. Az árak valóban magasak, de a karácsonyi hangulat, a város szépsége és tisztasága mindezt kárpótolja.

Összességében, úgy gondolom, hogy egy kiváló kiránduláson vehettünk részt, melyen Fekete Judit és Cibulka Csilla tanárnők legjobb tudásuk szerint mutatták be a város szépségeit a diákság számára. Szívesen visszatérnénk tavasszal vagy nyár elején, hogy Bécs nyári arculatát is megismerhessük.

Baranyai Gergő, III.A