Kultúra 2023. 03. 09.

Böjte Csaba előadása Komáromban – 100 ima kápolna

Új rendeltetést kap a hetes lakótelepen (a „tizenkettesek” és a temető között) található hajdani Aranyember-kápolna. A városunkban található hat történelmi egyház 100 imát helyez el a belső falakon. Az így 100 ima kápolnának keresztelt mutatós kis épületet március 16-án 16:00 órától Böjte Csaba ferences rendi szerzetes avatja fel – az összes komáromi felekezet képviselőinek jelenlétével. Az esemény után 18:00 órától Csaba testvér az Egressy Béni VMK-ban tart ingyenes előadást, amelyre mindenkit szeretettel várnak.

Valószínűleg mindnyájan emlékszünk azokra az időkre, amikor a komáromi hetes lakótelepen, a „tizenkettesek” mögött található kis kápolna még romokban állt. A hajléktalanok tanyájaként szolgált, akik sok ribilliót okoztak a környéken; összefirkálták, nem egyszer fel is gyújtották a szép épületet.

A kápolnát 2019-ben újították fel önkormányzati forrásból. A bejárati nyílásra rácsot helyeztek, és díszéül vált a panelházak és a temető közötti parknak. Azonban a már nem létező „ráctemető” kápolnája azóta is kihasználatlanul állt, nem találtak neki megfelelő rendeltetést.

A kápolna a felújítás előtt és után

Most Ryšavý Boldizsár, komáromi vállalkozó és városi képviselő valamint a református temető üzemeltetőjének kezdeményezésére új, megfelelő funkciót kap az épület. Felkereste a helyi hat történelmi egyház képviselőit, és arra kérte őket, hogy arányosan válasszanak ki 17-17 imát, amelyeket tartós lapokon elhelyeznénk a kápolna belsejében. Az imák szépen megvilághatók, és a bezárt vaskapun átlátva, bárki olvasgathatja a lélektöltő, megnyugvást is jelentő imákat.

Az épület környékén hamarosan több padot is elhelyeznének, hogy az azt körülvevő parkocska igényes pihenőhellyé váljon. Később akár szabadtéri szentmiséket, istentiszteleteket is tarthatnának a helyszínen.

A 100 ima kápolnát az ismert ferences rendi szerzetes, Böjte Csaba avatja fel – az összes komáromi felekezet képviselőinek jelenlétével. Az eseményre március 16-án 16:00 órától kerül sor.

Ezek után pedig Böjte Csaba – Less Károly kezdeményezésére – az Egressy Béni VMK-ban tart majd ingyenes előadást, 18:00 órától.

Böjte Csaba szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója, mely gyermekmentő szervezet az Erdélyben élő sanyarú körülmények között tengődő gyermekek felkarolásra alapíttatott. Csaba testvér – ahogyan mindenki szólítja – prédikációiban, könyveiben a szeretet erejét hangsúlyozza. Vélekedése szerint a szeretet az élet legfontosabb feladata, amely a cselekvésben mutatkozik meg.

A belépés díjtalan, azonban szeretettel fogadnak adományokat Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítvány javára.