Borban az igazság
Több mint két évtizede, hogy a szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Ház ad otthont a hagyományos nemzetközi borversenynek. Évről évre egyre több gazda nevezi be borát, melyek minősége is folyamatosan javul. Egy-egy verseny alkalmával nagyságrendileg 100 mintát vizsgál be a szakavatott zsűri.
– A verseny résztvevői főként a komáromi gazdák, de többen érkeznek a Felvidékről, és a környékről is. A helyiek többségében fehérbort termelnek, így a leadott minták nagyobb része fehér-, kisebb hányada vörösbor – nyilatkozta korábban az esemény főszervezője, Tóth Boldizsár.
Gyakori, hogy a gazdák Magyarországról szerzik be a szőlőt, akár Villányig is elmennek, hogy egyre jobb minőségű borokat készíthessenek.
A szőnyi a környék borversenyei közül az erős középmezőnybe tartozik, jó híre van a gazdák körében. Ráadásul nyílt, tehát bárki benevezheti mintáit, sőt nem csak a zsűri, de az érdeklődők is megkóstolhatják a borokat. A szakértők vizsgálják a borok tisztaságát, színét, illatanyagát és harmóniáját. Ezek alapján bronz, ezüst vagy arany minősítésű oklevelet kapnak a nedűk.
Nevezni március 21-ig lehet még a Petőfi Sándor Művelődési Házban (Komárom, Szőny, Petőfi Sándor utca 3).
Fajtánként egy üveg bort kell leadni.
További információ: 06-30-92-70-601