Cibi, a következő feltörekvő komáromi hiphop-tehetség
Budapesti forgatag, naponta edzés, versenyszintű jiu-jitsu karrier a horizonton. Hogy lett ebből mégis zenei pálya? Olvasd el, hallgasd meg Czibulka Dávidot, a két fronton is művészeti berkekben utazó Cibit.
A tavalyi Jammin in the kitchen Európa-udvarban megtartott eseményén kaphattuk fel a fejünket Cibi fellépésére. Jómagam alapvetően kedvelem Felt X Eliot (Mokos Marci és Keresztes Barni) számait a tesóm (azaz a Kiflis csávók) révén. OJ, azaz Michalovic Tibi, és a többiek munkássága pedig nosztalgikus érzéseket kelt bennem. Rapartoárra felnőni már csak ilyen. Cibi viszont egy új színfolt és meglepetés volt. Akkor is és azóta is.
Jött 2020, berobbant a híres COVID, s ezzel felszabadult egy nagy adag idő. Cibi ezt az energiát használta fel arra, amit ma digitális rajzok és dalszövegek formájában láthatunk, hallhatunk. “Elég gyorsan kiderült, hogy ezek olyan elfoglaltságok, melyek minden másodpercét őszintén élvezem és átéléssel tudom csinálni.” Az egyetem elvégzése után a fiatal srác közgazdász diplomával a kezében azonnal vállalkozásba kezdett, és megalapította digitális művészet orientált cégét, mely rövidesen kapott is egy NFT art megbízást egy Dubai startup vállalattól. “A munka miatt Dubaiba költöztem, ahol a dalszövegírás és a gyakorlás is párhuzamosan zajlott a szabadidőmben. Tavaly októberben tértem vissza, amikor is a komáromi berkekben jól ismert OJ-jel összeraktunk és rögtön fel is vettünk négy dalt. Mivel pozitív visszajelzéseket és biztatást kaptam a környezetemtől,
elhittem, hogy ez nem egy hétköznapi hobbizenélés.”
Mindez a mindset (szemléletmódbeli) kattanás hozta magával, hogy Cibi felvette a kapcsolatot az egyik kedvenc zenei producerével, Beatrickkel. “Január 20-án, konkrétan a születésnapomon írtam neki, hogy mit szól a dalaimhoz, tudnánk-e együtt dolgozni? Igazából válaszra sem számítottam, más producernek nem is írtam. Fura visszagondolni, hogy legnagyobb meglepetésemre mégis hihetetlenül jól sült el a dolog.”
Nagyjából február óta újabb dalokat rögzítettek. Térültek fordultak, s ez máris elegendő mennyiség volt a GENESIS album megszületéséhez. “A teaserek, azaz előzetesek alapján több potenciális visszajelzés is érkezett már, amire tudok építeni. Folyamatos motivációt és hitet ad, most pedig
Így születik Cibi, a dupla fronton is ténykedő művész
A közönség soraiból érezhetjük, hogy nyakunkon a legújabb felvidéki slágergyanús dalsorozat. A szólóban készült hiphop és pop rap elemeket ötvöző GENESIS egy történet kezdetét jelenti. Teremtést, születést, egy olyan első kiadványt, amely Cibit elindítja az úton. “Rajzoltam egy borítót is hozzá, melyet minden számból ihletett valami. Dalonként logó és néhány esetben részletesebb, digitális illusztráció is tartozik hozzájuk. A végére mind a 7 dalnak egy különálló hangulatot tükröző arculatot tervezek.” Az album egyébként egészében nézve kissé negatív hangulatú, ami valamilyen szinten tükrözi Cibi társadalom felé irányuló haragját. Ugyanakkor figyel arra is, hogy a sorok közt humort és egy kis mókát is elrejtsen, ami megmosolyogtathatja a hallgatókat. “Igyekszek minden dalt életre kelteni nemcsak a hangzás, de a rajzok által is.”
A GENESIS albumon hallható teljes paletta május 26-án debütál.
- sci-fi
- k-észen
- fakery
- el BXVA
- GOBLIN MODE
- K-oss
- Monster
Addig is néhány felvétel közül már most szemezgethetsz. Íme ízelítőként a sci-fi és a fakery.
Ha követnéd Cibi munkásságát, az Instagramon megteheted! Hamarosan pedig a fellépések időpontjait is megosztja majd velünk.
Nem csak hallgatnád, de nézegetnéd is a műveit? Kattints a https://linktr.ee/cibiartz oldalra.
Milány Kincső