Kultúra 2023. 12. 12.

CSALLÓKÖZI GÁLA – Egy színpadon a dunaszerdahelyi és a komáromi néptáncosok

 A Csallóközi Táncegyüttes és a Komárom Táncműhely közös adventi gálaestjére 2023. december 16-án kerül sor 18.30-tól, az Egressy Béni Városi Művelődési Központban.

Érdemes jegyet váltani a hamarosan megrendezendő Csallóközi Gálára, hiszen a magyar néptánc és a népzene valódi örömünnepére kerül sor hamarosan a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban. Gálik Gábor, a komáromi VMK koreográfusa, a Komárom Táncműhely vezetője elmondta: idén közösen lép színpadra a dunaszerdahelyi Csallóközi Táncegyüttes a Komárom Táncműhellyel.

„A Komárom Táncműhely ugye minden évben kétszer egy félévzáró est keretében mutat be gálaműsort. Be kell vallanom, hogy a decemberi gálaest számunkra is mindig nagyobb jelentőséggel bír, mint a nyári. Az adventi alkalomra mindig egy picit máshogy készülünk fel: a közelgő ünnep miatt talán még a szokottnál is komolyabban vesszük ezt a nemes feladatot. Idén úgy adódott, hogy a dunaszerdahelyi néptáncosok is a komáromi VMK mellett döntöttek, ezt a helyszínt választották a hagyományos gálaestjük helyszínéül. Mivel a kapcsolat köztünk kifejezetten jó, megbeszéltük, hogy inkább erősítjük egymást, mintsem gyengítenénk.“ – hangsúlyozza Gálik Gábor, a Komárom Táncműhely vezető koreográfusa.

A dunaszerdahelyi néptáncosok tehát a komáromiakkal közösen mutatnak be műsort. Vendégeket is hívtak, a zenei kíséretet pedig a Pósfa zenekar, valamint Lakatos Áron és zenekara biztosítja.

„Nagyon gazdag a kulturális kínálat Komáromban és hát, ha nem fogunk össze, két hasonló rendezvény lett volna viszonylag rövid időn belül, miközben a célcsoportunk nagyjából ugyanaz. Nem szeretnénk megosztani a közönséget és számunkra is nagy öröm, hogy megtapsolhatjuk egymás műsorát és együtt örülhetünk annak, hogy ilyen színvonalon és ennyien művelik a hagyományos néptáncot a szlovákiai magyarság két igazán jelentős városában. Az is nagy öröm, hogy a szlovákiai magyar folklór mozgolódást kiemelten támogatja a KULTMINOR – Kisebbségi Kulturális Alap. Az alap nélkül bizony nagyon nehézkes lenne a munkánk.“ – zárja gondolatait Gálik Gábor szervező, a komáromi Egressy Béni VMK koreográfusa.

Komáromban tehát december 16-án a néptáncé a főszerep – mindenkit szeretettel várnak a szervezők a Csallóközi Táncegyüttes és a Komárom Táncműhely közös, adventi gálaestjén.

Közreműködők:
Komárom Táncegyüttes
Komárom Gyermek Néptáncegyüttes
Kapuvár Néptáncegyüttes
Dr. Barsi Ernő AMI Kis-Platán csoportja

Zenei kíséret: Pósfa zenekar és Lakatos Áron

Jegyek ára: 10 eur