Kultúra 2020. 07. 21.

Csonka Andreas – „Amit megálmodtam magamnak, az be is teljesült.“

Producerkedés, saját stúdió, klipforgatás, filmrendezés… Andreas 15 éve a zeneiparban van, és az énekes karrierje mellett egy csomó új projektben vett részt legutóbbi interjúnk óta… És a java még hátra van.

Az öt évvel ezelőtti állapotokhoz képest a Gypsyland és a bárénekes vonal már a múlté. „Sajnos a világzenei stílusú hattagú zenekar fele elment Bécsből. Volt néhány nagyobb projektünk, felléptünk Ausztriában, de többen kaptak nagyon jó felkéréseket, például hajóra. A jazzt is nagyon szeretem, örülök, hogy kipróbálhattam a báréneklést, de az a pörgés, amiben elkezdtem élni – 4 előadónak dolgozok folyamatosan, a saját zenéimet is gyártom, 2 éve pedig már klipforgatást is csinálok másoknak – annyira dübörög, hogy nem maradt időm másra.“

Mr. Andreas egy éve Száva Katalin Rita producer-menedzserrel írt alá szerződést a Skyforce Kft. Kiadó-ügynökségnél előadóként, ahol LL Junior és már Kicsi Tyson is erősíti a csapatot. „Nem kell így már magamnak intéznem a TV-s dolgokat, klipforgatásokat. Írom a dalokat, fellépek, és csinálom, amit a kiadó leszervez.“ A szakma rengeteg ingázással jár a zenész számára. „Nyolc éve költöztünk ki Bécsbe, ami azért is jó, mert nincs a világ végén, mindenhol könnyedén ott tudok lenni. Minden héten csütörtökön hazamegyünk a családdal Komáromba, és onnan indulok tovább a hétvégi fellépésekre.“

Andreas már régebb óta producerkedik, ami nem helyhez kötött. Megírja a szöveget, az alapzenéket, továbbküldi, majd az előadók Pesten veszik fel a dalokat. A legnagyobbat Kis Grófóval közös alkotása dobott a karrierjén, több mint 10 milliós nézettséget elérve. Andreas továbbá az új Kis Grófó-lemez producere is egyben. „Elkezdtem írni egy nótát, és már az első verziónál egyszerűen hallottam benne Grófót. Összeraktuk és pár nap múlva már stúdióban voltunk vele. A siker pedig nem várt szinten jött. Persze bíztunk benne, de hogy ekkora lesz… Egy hét alatt 25 ezer emberhez eljutott, egy debreceni fellépésen pedig 5000-en ordították a refrént – mai napig nincs fellépés a Csajozási nélkül. Szépen kiegészítjük egymást, Grófó mulatós-diszkós stílusa és a magam raga elemei slágerré tették a dalt, így lett kerek a produkció. A csatornák mai napig játsszák, ősszel pedig újabb produkcióval rukkolunk elő.“

LL Juniorral 17 év barátság köti össze őket, sokat turnéztak már, álltak együtt a színpadon és egy dal is már régóta tervben volt. „Sokáig nem volt összeegyeztethető a produkció az eltérő kiadók miatt. Így viszont, hogy már egy csapat vagyunk, egyből a közös projekttel indítottunk. Megírtam a dalt, a refrént átküldtem Juniornak, hangszereltük és hál‘ Istennek szeretik az emberek a Velem a sok csibész-t.“

De mi a helyzet Kicsi Tysonnal? „Hip-hop téren ő egy legendának számít, 20 éve van a köztudatban. Régebben Dopeman és Ganxta Zolee mellett volt látható, Majkával még a ValóVilág után két számot is kiadtak. Bébi, hagyjál már élni… Biztos meg van ez a dal. – énekli a telefonban. – Ő az egyik példaképem a hip-hopban.“ Kicsi Tyson egy időre eltűnt, elkezdett könyvet írni. Három regényt adott ki az évek alatt, olyannyira sikerrel, hogy a 2. könyve érettségi tétel lett Magyarországon: megírta a Pál Utcai fiúk folytatását, A fűvészkerti galeri címmel, a Libri kiadásában. Persze a színpad hiányzott neki, így visszatért és a Skyforce-hoz is közel került – egy közös dal pedig nem volt kérdés. „Úgy kell ezt elképzelni, hogy a 15 éves Andreas Kicsi Tysont hallgatott, és elképzelte, mekkora dolog lenne vele egy színpadon állni. Most pedig eljött az idő, hogy ez már nem csak álom. Komáromból a hetesről jöttem, és elmondhatom magamról – ugyan nagy szavak, de a dolog is nagy – hogy most azokkal vagyok, akikre anno felnéztem, akik miatt elkezdtem a zenét. Ez olyan meseszerű.“ Hamarosan érkezik az Út pora című közös szám, mely egy mély hangvételű, érzelmes dal. A TV2 Mokkájába már hivatalosak, a klip pedig plusz meglepetést tartogat Gregor Bernadett főszereplésével. „Életemben először egy nagy nevet rendezhettünk a csapattal, egy igazi művésznővel dolgozhattam. Nagyon örültünk, hogy elvállalta.“

Heti szinten érkeznek felkérések klipforgatásra, pedig ezt tényleg amatőr szinten kezdte az énekes. Kökény Attilának, Jollynak és felvidéki előadóknak készített eddig klipeket. „Segítem a felvidéki feltörekvő énekesek útját, ez is egy kitűzött célom. Akinek nincs lehetősége minőségi videóklipet forgatni, annak besegítek. Ilyen Dawe, azaz Czirók Dávid is, akinek a Habi Habi számában a reggaeton és trap ötvözete hallható – ez nagyon mai zenének számít. Pesten egy profi zene profi klippel súlyos ezrekbe kerülne. Így én tudom őket segíteni úgy, hogy nekik is jó legyen, meg nekem is,.“ De vajon Andreas hol tanulta meg a szakma csínját és ki az, aki segít neki benne? „Konkrétan szinte mindent én csinálok. Van egy asszisztensem, Jakuza Ritual, gútai rapper. Ha bejön egy megrendelés, átbeszéljük, mit szeretne az ügyfél, milyen történetet, helyszínt, szereplőket. Az asszisztens lefoglalja, amit kell és onnantól jövök én – már a kamerát is én kezelem, tehát operatőrként, rendezőként, vágóként vagyok jelen, plusz a teljes utómunka is az enyém. Kisgyerekkoromtól kezdve nagyon érdekelt ez a szakma, a  forgatásokon is figyeltem, mi hogyan működik. Egy rosszabb minőségű kamerával kezdtem, akkor egy dunaszerdahelyi előadó volt az első kliens. Ahogy kijött a videó, a másik héten már kerestek is újabb megbízással. Azóta sokat fejlődött a dolog, és bár sok anyagi befektetéssel is járt, most már profi géppel dolgozhatok. Kamera előtt és kamera mögött is ugyanúgy megtaláltam magam, mindkettőt nagyon szeretem.“

Andreas azt is elárulta mi lenne, ha nem az éneklés lenne az élete. „Filmrendező lennék, csak a filmezés érdekelne. Sőt, már tervben is van az első kisfilmem. Félórásra tervezem, komoly magyarországi színészekkel, és ha minden igaz most megkapok rá minden lehetőséget. A történet elég lélekszaggató. Nem akarok róla sokat elárulni, de egy gyerekotthonból elszökött kislány és egy rosszéletű gengszter sorsának összefonódásáról szól majd. A főszerepet Kicsi Tyson fogja játszani, és remélhetőleg filmes versenyeken is tudom majd képviseltetni magam.“

(Milány Kincső, megjelent az AhojSzia havilap júliusi számában)