Mix Dél-komárom 2021. 04. 09.

Dél-Komáromi időjós a Magyar Televízióban

Szilágyi Eszter neve sokaknak lehet ismerős, hiszen Dél-Komárom szülötte. A komáromi lány két és fél éve az M1 meteorológiai stábjának tagja. Elmondása szerint nem készült tudatosan erre a pályára, hiszen egyformán érdekelték a humán és a reál tantárgyak, sőt 11 évig tanult a komáromi Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskolában is.

– Végül aztán az ELTE természettudományi karán szereztem diplomát, az egyetemi évek alatt döntöttem a meteorológia mellett. A fő állásom Siófokon van, így a hét nagy részét a viharjelző obszervatóriumban töltöm. Innen történik a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó viharjelző rendszereinek kiszolgálása, valamint a felsorolt körzetekhez kapcsolódó rendezvények biztosítása – mondta el Szilágyi Eszter.

A televízióval egy válogatás során került kapcsolatba és egy próbafelvételt követően szerződtették az időjós csapatba.

A tévés munka során, – elmondása szerint – több szakterületbe is betekintést nyert, emellett rádiózni is elkezdett. Megtudtuk azt is, hogy a közelmúltban teljesen megújult a Magyar Televízió meteorológiai stúdiójának felvételi technikája. Az új rendszer nem csupán hazánkban, de Európában is szinte egyedülálló, csak néhány helyen használják.

Szilágyi Eszter hozzátette, sokan nem is gondolnák, de a meteorológus szakma sokszor rendkívül stresszes, hiszen a viharjelző rendszerek üzemeltetése által, – főként a nyári, strandidőben – több tízezer ember életéért felelősek.

-Amikor csak tehetem, hazajövök Dél-Komáromba, hiszen a családom ott él, ez a város jelenti számomra a nyugalmat – zárta gondolatait a meteorológus.