Sport Dél-komárom 2019. 07. 15.

Díjeső a legjobbaknak

A Fouetté Ritmikus Gimnasztika Sportegyesület nemrég évzáró gálával ünnepelte a tanév végét. Az óvodás és iskolás korosztály mutatta be az év során tanult egyéni és csapatgyakorlatokat a dél-komáromi Városi Sportcsarnokban – írja a Komáromi Újság.

A versenyek jól sikerültek. A diákolimpiák, a Vidék Bajnokság és az országos megmérettetések is összejöttek a lányoknak. Sokat fejlődtünk idén is, sok minden sikerült, amit tavaly még nem tudtunk véghez vinni. Két csapatot neveztünk az Országos Diákolimpiára. Nagy örömünkre mindkettő az ötödik helyen végzett. Az őszi Országos Bajnokságra 3 indulónk is továbbjutott: Váradi Emma, Nagy Eszter és Dombay Kata.

A gála résztvevőit dr. Molnár Attila polgármester köszöntötte. A városvezető támogatásáról biztosította a sportegyesületet. – A mai világban nagyon fontos a sport, így a ritmikus gimnasztika is, hiszen a közösséghez tartozás élményét élik meg a gyerekek. Köszönetet mondott a szülőknek, hozzátartozóknak, valamint az edzőknek: Papp-Závoczky Georginának, Polgárné Ónodi Mónikának, Polgár Cintiának és Auxner Petrának a sok munkáért. Az év során jól teljesítő lányokat díjjal jutalmazták.

A lányok néhány hét pihenőt követően háromhetes edzőtáborral kezdik meg a felkészülést a következő évre. Új érdeklődőket és gyakorlott versenyzőket is várnak. A részletek megtalálhatók a Fouetté Ritmikus Gimnasztika Sportegyesület facebook oldalán.