Város Dél-komárom 2019. 08. 22.

Egy összetartó, tettre kész csapat

A településrész véleményalkotóit, intézményvezetőit, civil szervezetek vezetőit, egyházak vezetőit szólította meg még tavaly a Szőnyért-Molajért Tanácsadó Testület annak érdekében, hogy a városrészek rövid és hosszú távú fejlesztési irányait meghatározzák, mederbe tereljék, és közösen megfogalmazott megoldásokkal orvosolják az aktuális problémákat. A Komáromi Újság a szervezet alapítóit kérdezte.

Időközben az erős magból baráti társaság kovácsolódott, melyben rendezvények szervezésére is igény mutatkozott. Így kelt életre a tavalyi falukarácsony a Hősök terén, vagy a nyár eleji családi nap a szőnyi horgásztavon.

– Tavaly fákat is ültettünk a molaji kerékpárút és a vasút közötti területen. Találkozóinkra vendégeket is hívtunk: megismerkedhettünk a komáromi mentőállomás vezetőjével, vagy a SZŐKE (Szőnyi Kulturális Egyesület) újonnan megválasztott elnökével. Tervezzük meghívni a kórházigazgató asszonyt, illetve szőnyi -molaji vállalkozókat. Összejöveteleinket mindig máshol tartjuk, így minden tagunk megismerhette a felújított bölcsődét, betekinthettünk az óvoda, iskola életébe, örülhettünk közösen, hogy a Máltai Szeretetszolgálat nappali intézménye megfelelő otthonra talált Szőnyben. Nyár eleji találkozónk egy kis piknikkel, kutyás-lovas bemutatóval, élő gitárzenével a Kemencés udvarban történt – mondta az alpolgármester, aki másokat is buzdít a csatlakozásra, akik tenni akarnak Szőnyért és Molajért.

– Megalakulásunk hírére sokan voltak, akik azt mondták, szurkolunk nektek. Célunk, hogy bővítsük a kulturális lehetőségeket Szőnyben és Molajban, hogy karitatív, önkéntes, szociális jellegű munkákat szervezzünk – tette hozzá Marcsáné Erika, a csapat egyik tevékeny, szervező beállítottságú tagja. Ötlete nyomán kapott díszkivilágítást a Hősök tere, de nagy álma valósult meg az ugyanide szervezett karácsonyváró rendezvénnyel is, ami – elmondása szerint – nagy sikert aratott.

Egy nagyon összetartó, tettre kész csapatunk van, egyetértésben tudunk dolgozni. Nemcsak remélem, hanem tudom is, hogy ebben a szellemben folytatjuk – magyarázta Marcsáné Erika.

Komárom MOL városrésze sem maradhat ki a közösségkovácsoló kezdeményezésből. Takács József önkormányzati képviselő Komáromot, Szőnyt és Molajt egy nagy egységben látja.

– Véleményem szerint, a városrészi és a választó körzeti megosztást fel kell oldanunk, és Szőnyt egy egész egységként kezelnünk. Ezért fontos, hogy közös gondolkodásra sarkalljuk az itt élő embereket. Ezt talán úgy lehet elérni, hogy a helyi meghatározó személyek gondolatait, véleményét meghallgatjuk, és ennek megfelelően végezzük az önkormányzati munkát. Fontosnak tartom, hogy az itt élő többség településformáló szemlélete érvényesüljön mondta el a képviselő, aki fontosnak véli a városrész hagyományainak megtartását.

– Szintén nagyon fontosnak tartjuk, hogy az itt tevékenykedő egyesületek, szervezetek, intézmények megismerjék egymás éves terveit, programjait, és egymást kiegészítve, összehangolva tudjanak munkálkodni. Eddigi tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy helyi közösségi igényt pótolt az SZMTT. A jövőt illetően nagyon fontos, hogy segítsük a testület munkáját, közös gondolkodásra ösztönözzünk, bevonjuk a fiatalságot is a munkába, valamint, hogy tevékenységünket, céljainkat szélesebb körben is megismertessük, népszerűsítsük. A jövőben is arra ösztönözzük a helyi lakosokat, hogy bátran mondják el javító szándékú gondolataikat, észrevételeiket annak érdekében, hogy városunk még élhetőbb legyen tette hozzá Takács József képviselő (a nyitóképen).