Város 2024. 02. 02.

Egyre több feladat hárul a városi rendőrökre Komáromban

Az elmúlt években egyre növekedett a városi rendőrség tevékenységi köre Komáromban. 2023-ban jelentősen emelkedett a lakossági bejelentések és az ügyek száma is, amiben eljártak.

A városi rendőrség egyre több területen tevékenykedik, sok esetben az állami rendőrség szűkös kapacitása miatt is több munka hárul a helyi rendőrökre. A tavalyi évben 4587 bejelentést fogadott a városi rendőrség állandó vonala, amelyet követően 1632 esetben jártak el a rendőrök. A rendőrség vonalán nagy számban nyújtanak információt és irányítják át az illetékes szervekhez a lakosokat.  Egy év alatt, 2023-ban a hívások száma 3672-ről 4589-re emelkedett, a telefonos bejelentés következtében megvalósuló eljárások száma 1199-ről 1632-re nőtt.

A kihágások száma az elmúlt években folyamatosan emelkedett, 2021-ben 3892, 2022-ben 4437, 2023-ban pedig 4874 kihágás esetében jártak el a rendőrök. Az esetek mintegy kétharmadában róttak ki pénzbüntetést.

A kihágások jelentős része a közlekedéshez kötődik, amely esetében gyakori volt a szóbeli figyelmeztetés. A parkolással kapcsolatos ügyek esetén a belvároson kívül gyakori a lakossági bejelentés, mikor a rendőrök eljárnak.

 319 esetben a közrend esetén volt kihágás, 42 alkalommal lopás – vagyon elleni szabálysértés ügyében jártak el. Több esetben oldották a polgári konfliktusokat, 111 esetben a hajléktalanokkal kapcsolatos ügyeket. 26 autóroncsot távolíttattak el, ami zavarta a lakókörnyezetet. 63 esetben közterületen szemetelők, 2 alkalommal környezetszennyezéssel kapcsolatos bűncselekmény kapcsán jártak el.

64 esetben más szervek (tűzoltóság, állami rendőrség) munkáját segítették, az illegális migráció esetén is segítették az illetékesek munkáját. A rendőrség riasztó pultrendszerére 155 alkalommal érkezett riasztás, aminek köszönhetően sikerült megelőzni a nagyobb kárt.

A rendőrség 24 órában figyeli a központi kamerarendszert, ahol védett műhely keretén belül dolgoznak a munkatársak. A kamerarendszer 2023-ban 50 ezer euró értékben bővült újabb kamerákkal és jelentősen hatékonyabb adatátviteli rendszerrel. Egyre több esetben segítenek a kamerák dokumentálni a kihágásokat és bűncselekményeket. A tervek szerint olyan okos megoldások is bevezetésre kerülnek, amely segítségével a központ adatbázis rákötésével a kamerák aikusan felismerik a keresett lopott autókat, gyanús elemeket.

A komáromi városi rendőrség jelenleg 25 fővel dolgozik. Az elmúlt hónapokban is érkeztek új munkatársak, akik a nyugdíjba vonuló társaikat váltják a rend felügyeletében. A várási rendőrség kompetenciája fokozatosan bővül, ezzel segítve az állami szerveket, így egyre több feladatot látnak el a közbiztonság fenntartásában.

-sajtóhír-