Elkapták a tolvajt, aki a Klapka térről kötött el egy kerékpárt

Elkapták azt a kerékpártolvajt, aki január 21-én lopott el egy drága hegyibiciklit a Klapka térről – olvasható a Komárom Város FB-oldalán. A rendőrök a lakossági összefogásnak köszönhetően tudtak ilyen gyorsan cselekedni – ugyanis a lopásról készült utcai kamerafelvételeket sokan megosztották.
A városi rendőrök viszonylag rövid idő alatt beazonosították a tettest – aki az ügyben már beismerő vallomást is tett. Az elkövető, Ľ. K., 40 éves komáromi lakos, a múltban már követett el hasonló kihágást, sőt, feltételezhető, hogy további apróbb lopásokkal is kapcsolatba hozható. Tettét előre kitervelte, három nappal a lopás előtt kiszemelte a kerékpárt, melyet január 21-én egy „arra előre elkészített célszerszám” segítségével eltulajdonított.
„Köszönjük az együttműködést! – olvashatjuk a bejegyzésben – Közösen hatékonyan tudunk vigyázni a rendre”.
Forrás: Komárom Város FB