Blog 2013. 09. 28.

Első liga

Mindjárt az elején leszögezem: Nem rajongok a röplabdáért. Soha nem is követtem, mert hidegen hagyott. Egészen idáig. Történt ugyanis, hogy egy nagyon régi ügyfelem (mára már hívhatom barátomnak is) a szárnyai alá vette a komáromi röpicsapatot. A fia is a káder tagja, gondolom ez volt az alap motiváció amikor hozzáfogott a munkához. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy vastagon bennevan ő is abban, hogy a komáromi röpladbdacsapat feljutott az extraligába.

Jómagam úgy kerültem a csapat közelébe(?), hogy a legfelsőbb szinten már alapkövetelmény a mérkőzés online sugárzása, és a fent említett úriember engem bízott meg a technikai felkészítéssel, majd lebonyolítással. Persze örömmel teszem mindezt, hiszen ami Komáromnak jó, az nekem is. No de nem is ez a lényeg.

Már egy ideje figyelem, ahogy a röpisek háza táján a vezetőség tényleg belead apait és anyait minden szinten. Például a sportcsarnok bejárati halljának egy részét is újrafestették, sőt, még egy kisebb oltár is készül a csapatnak LED fényekkel meg 3D-s falidíszekkel. Nagyon jól fog kinézni, és ezt a kosarasok is észrevették: Ők is akarnak hasonlót! Már kész a hatalmas reklámbanner is, mely előtt remélhetőleg több és több helyi játékos és edző adhat majd riportot, mondjuk egy győztes meccs után.

Szóval van egy városi klub az extraligában, 18 játékossal. Ami fontos, hogy kilencen közülük komáromiak(!) és ha még tovább akarom fényezni a dolgot, 4-en alapembernek számítanak. Esélyes tehát, hogy a kezdő hatos kétharmada helyi legény lesz. Ezek a srácok egyébként hétköznapi emberek: Melóznak, tanulnak, és mellette még jut idejük a sportra is. Pontosan ezért gondolom azt, hogy érdemes lehet kilátogatni holnap este (szeptember 28, szombat 18:00) a városi sportcsarnokba. Az idénnyitó meccs egyben debütálást is jelent a szlovákiai legfelsőbb szinten.

A belépőjegyek ára szimbolikus: Csupán egy árva eurót kóstál koponyánként. Itt a lehetőség tehát minőségi sportot látni majdnem ingyen. Arra szeretnék buzdítani mindenkit, hogy amennyiben nincs programja holnap estére, adjon egy esélyt ezeknek a srácoknak, akik még nagyon sok boldog pillanatot okozhatnak nekünk, és úgy en bloc az egész városnak.

Hajrá komáromiak!

A csapat fészbukos profilja ITT található.