Építsd fel!
A címben olvasható mottóval tartott nemrég egyeztető fórumot Magyarország legnagyobb ifjúsági érdekképviseleti szervezete, a Nemzeti Ifjúsági Tanács a dél-komáromi Arany 17. Rendezvényközpontban. A mini konferencián a helyi DiViSz (Diákönkormányzatok Városi Szövetsége) mellett a tatai diákönkormányzat tagjai vettek részt.
Turi Ádámtól, a szervezet komáromi elnökségi tagjától megtudtuk, hogy a NIF legfőbb feladatának azt tekinti, hogy a fiataloktól közvetlen módon begyűjtött javaslatokat, észrevételeket, ötleteket a megfelelő fórumokon közvetítése a döntéshozók felé.
-Ez a mostani alakalom is ezt a cél szolgálja. Jelesül azt, hogy az ország valamennyi megyéjét bejárva szakmai képzésekkel segítsük a helyi diákönkormányzatok működését. További célkitűzésünk az önkéntességre, a társadalmi szerepvállalásra való nevelés, valamint a helyi közösségek megerősítése – tette hozzá Turi Ádám.
A fórumon Hajnal Dóra, a Humán ügyek bizottságának elnöke is tiszteletét tette, aki nyitottságra, az értékteremtő célok felvállalására, valamint a véleménynyilvánítás fontosságára hívta fel a fiatalok figyelmét.
Szó esett arról is, hogy hamarosan Ifjúsági tanács alakul, mely elsősorban a kommunikációt hivatott erősíteni a fiatalok és a városvezetés között, valamint nem titkolt célja, hogy a diákokban megpróbálja erősíteni a „komáromiság” érzését.
További információ a Facebookon.