Régió 2013. 10. 13.

„Erős emberek” akcióban

Csallóközaranyos. Szomorú látvány fogadta az aranyosiakat, amikor is ismeretlen tettesek pusztítottak a helyi gyermekparkban, ahol egy több elemből álló hintát döntöttek fel. Kárt tettek más létesítményekben is, melyek a park területén helyezkedtek el.
Varjú Éva polgármesternő nagy felháborodását fejezte ki a történtekkel kapcsolatban, és az addig nyitott területet azonnal lezáratta. Ahogy a polgármesterasszony tájékoztatta lapunkat, ilyen jellegű rongálás még nem volt a faluban. Olyanról van tudomásuk, hogy egyes magukról megfeledkezett kamaszok a faluban levő útjelzőtáblákban tettek kárt, de ilyenre, amit most tapasztaltak, nem emlékszik. Természetesen mennek a találgatások, kik lehettek azok, akik ezt a felháborodást keltő dolgot elkövették. Egy biztos, komoly erőt igénylő „feladat” volt ez a vandálok részéről. Tettüket minden valószínűség szerint előre megtervezték, hisz olyan időszakban „tevékenykedtek”, amikor már aludt a falu. Mivel eléggé forgalmas helyen található a gyermekpark, pontosan a falu közepén, ezért ki kellett várniuk a legalkalmasabb pillanatot. A munkájuk eredménye több mint elszomorító. A faluban sok kisgyermekes család él, akik előszeretettel használták a gyermekparban levő hintát, amely most határozatlan ideig üzemképtelen. Arra a kérdésre, hogy fontolgatnak-e esetleg valami megoldást az ilyen jellegű akciók megakadályozására, a következőket mondta a polgármester: „Régóta tervezzük a gyermekpark bekamerázását, de ez az eset végképp megerősített bennünket abbeli elhatározásunkban, hogy ezt véghez vigyük. Tavasszal mindenképpen szeretnénk realizálni, és itt említeném meg a kultúrházunk parkját is, amit szintén szeretnénk „figyelmünk” alá vonni, ugyanis itt is történt már rongálás, ami a kiültetett facsemeték kettétörésében nyilvánult meg“.
Sokak szíve fáj, amikor azt tapasztalja, hogy értékeiket néhány magáról megfeledkezett egyén vagy egyének büntetlenül tönkre teszik. Az aranyosiak azt szeretnék, ha méltó körülmények között, szép környezetben élvezhetnék a legkisebbek a játszás örömét. Egyébként, mint ahogy megtudtuk, vannak használható információik az elkövetőkkel szemben, melyek feldolgozás alatt vannak. Remélhetőleg idővel összeáll a kép, és a tettesek kilétére is fény derül.
DELTA