Kultúra Dél-komárom 2021. 04. 16.

Észak- és Dél-Komárom már készül a Klapka 200 ünnepségsorozatra

Klapka György születésének 200. évfordulóját 2020-ban közösen ünnepelte volna Észak- és Dél-Komárom. A járványhelyzet miatt azonban ez a program is elhalasztásra került. A két önkormányzat együtt pályázott az ünnepségsorozatra, melyet idén szeretnének megvalósítani.

Bár egy kültéri kiállítás és egy kiadvány megvalósulhatott, sok rendezvényt kénytelenek voltunk elhalasztani tavaly! De a közös terveinkről nem mondunk le! Az idei esztendőben mindezeket szeretnénk pótolni – tájékoztatott Keszegh Béla, Észak-Komárom polgármestere.

A programsorozat jóvoltából Klapka György személyét és korát szeretnék közelebb hozni a komáromiakhoz, melyek által méltán lehetünk büszkék a tábornokra és a komáromi várvédőkre. Kiemelten fontos részét képezik a projektnek azok a tárgyi eszközök: kifestők, foglalkoztatók, melyek az óvodás és iskolás gyermekek részére készültek.

A pályázat során mintegy 50.000 Euro támogatást sikerült elnyerni. Ebből az összegből az észak-komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ egy olyan korszerű keverőpultot is tudott vásárolni, mely amellett, hogy a dél-komáromi Magyarock Dalszínház: Klapka című rockoperájának minőségét emeli, a város későbbi kulturális életének minőségi javulását is nagyban elősegíti.

A programsorozat egyes részeit igyekszünk digitalizálni, hogy az online térbe feltöltve minél több érdeklődőhöz eljussanak – tette hozzá Keszegh Béla.

(Forrás: komarom.hu)