Kultúra 2015. 08. 27.

Évadnyitó a Komáromi Jókai Színházban

Megtartotta hatvanharmadik évadának nyitó társulati ülését a Komáromi Jókai Színház csapata. Az esemény a bérlethirdetés kapcsán készült promófilm levetítésével kezdődött, majd Tóth Tibor igazgató ismertette a 2015/2016os évad repertoárját, mely a szabadság és a tisztesség lehetőségeinek témakörét járja körül.

Az első bérletes bemutató vendégprodukció lesz a Kassai Thália Színház előadásában: Márai Sándor Kassai polgárok című produkciója Beke Sándor rendezésében. Második – már saját – bemutató: Tauno Yliruusi Börtönkarrier című zenés vígjátéka Erdeős Anna színrevitelében. Harmadik bemutatóként Nagy Ignác művét, a Tisztújítást láthatja a közönség Parti Nagy Lajos átiratában, Keszég László rendezésében. Ezt követően Arthur Miller világhírű drámáját, Az ügynök halálát állítja színpadra Forgács Péter. Szezonzáró előadásként Méhes László rendezésében kerül színre Michael Frayn, Mohácsi István, Mohácsi János Veszett fejsze című bohózata. Meseelőadásként a színház Tersánszky Józsi Jenő-Pille Tamás: Misi Mókus vándorúton című előadását kínálja Pille Tamás rendezésében – melynek próbái már az évadnyitó napján megkezdődtek -, valamint a Soproni Petőfi Színház Szép Cerceruska című mesetáncjátékát, Demcsák Ottó színrevitelében. Tovább folytatódik a stúdióbérletes program is. Látható lesz Platón: Szókratész védőbeszéde Haumann Péter előadásában, egy Parti Nagy Lajos átirat Cervantes Don Quijote-ja a Nézőművészeti Kft. produkciójaként Mucsi Zoltánnal és Scherer Péterrel a főbb szerepekben, Rába Roland rendezésében. A Kultkikötő és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója Ötvös András virtuóz szereplésével Göttinger Pál rendezésében, valamint Ingmar Bergman Őszi szonáta című produkciója a Soproni Petőfi Színház előadásaként. Ezt a produkciót Pataki András állította színpadra.

Tóth-Tibor-igazgató-és-Méhes-László-főrendező

Az új bemutatókban vendégként látható lesz Drága Diána, Móga Piroska, Losonczi Kata, Dobra Mária, Dékány Nikolett, Gardenö Klaudia, Culka Ottó, valamint Pille Tamás. Vendégelőadásként az évad folyamán megtekintheti majd a közönség – többek között – a Kassai Thália Színház, a Soproni Petőfi Színház, a budapesti Nemzeti Színház, a pozsonyi Nemzeti Színház, a Nyitrai Andrej Bagar Színház, a Nyitrai Bábszínház, valamint az Ifjú Szívek Táncszínház produkcióit is.

Tovább folytatódnak a Vasmacska Stúdió filmvetítései különös tekintettel művészfilmek előtérbe helyezésével, valamint a Kor-Zár Klub estjei is láthatók lesznek. Újdonságként Színészbeszélgetéseket lesz alkalma megtekinteni a közönségnek a Borozóban Miklós László vezetésével, ezzel is alkalmat teremtve a publikumnak, hogy jobban megismerje kedvelt művészeit akár a hétköznapok embereiként is. A színház eddig is nagy hangsúlyt fektetett gyermekprogramjaira, így a továbbiakban is különös figyelmet szentel ifjú nézőinek különböző programokkal, foglalkozásokkal, melyek a jövő közönségét hivatottak kinevelni.

A Komáromi Jókai Színház továbbra is számos magyarországi és szlovákiai településen játszik majd, hogy minél szélesebb réteg látogathassa produkcióit. Az intézmény számára mindig is fontos volt a “tájolás”, mindig igyekezett megfelelni ez irányú célkitűzéseinek, s ez az új évadban sem lesz másképp.

“Várunk mindenkit, a színház iránt rajongókat és azokat is, akik még nem látták a színház épületét belülről. Várjuk a drukkereket, ellendrukkereket, a kritikusokat és a biztatókat egyaránt, ugyanis – Denis Diderot szavaival élve – a színház az egyedüli hely, ahol az erényes és a gonosz ember könnyei összefolynak” – nyitotta meg Tóth Tibor az előző gondolatokkal a 2015/2016-os évadot jó munkát kívánva a színház minden dolgozójának.

Nyitó-társulati-ülés---Komáromi-Jókai-Színház