Kultúra 2015. 09. 10.

Ezen a hétvégén: Kútfeszt

A Kútfeszt célja a felvidéki minőségi művészet bemutatása.

Tegnap elkezdődött az 5. Kútfeszt, amelyet szeptember 9. és 13. között rendeznek meg. „A rendezvény fő célja a felvidéki minőségi művészet bemutatása. Idén első alkalommal Rév előtti színpadnál várunk mindenkit, ahol zenei és színházi produkciók váltják egymást.” – tájékoztatta Lakatos Róbert főszervező az aTempo.sk hírportált.

Tegnap (szeptember 9-én) 19.00 órától színházi előadás volt látható a Jókai Színházban: Kerékgyártó István: Rükverc című darabját mutatta be a kassai Thália Színház, Czajlik József rendezésében.

Ma (szeptember 10-én) 20.00 órától az Európa Udvar Borozójában táncház lesz, a talpalávalót a Ritka Magyar Folkband húzza.

Pénteken (szeptember 11-én) 18.00 órától Slam Poetry est lesz a Rév előtti parkban. Az estet Laboda Robi és barátai tartják, láthatjuk-hallhatjuk majd Horváth Kristóf „színész bobot”, Kemény Zsófit és Pion Istvánt is.
20.00 órától a párkányi Varjos zenekar ad koncertet a Révben, Lakatos Róbert vendégszereplésével, amit táncház követ 21.30 órától.

Szombaton (szeptember 12-én) 18.00 órától az „Itt és most” improvizációs esttel folytatódik a fesztivál, Molnár Xéniával, Gál Tamással és Ollé Erikkel.
20.00 órakor kezdődik Herczku Ágnes és a Nikola Parov Quartet koncertje.
21.30-tól Emmer Péter és Vidovenec Marek kezdődő nosztalgia bulija zárja az estet.

Vasárnap (szeptember 13.) „mesenap” lesz: 15.00 órától a Csavar Színház
16.30-tól a Marica bábszínház
18.00-tól pedig Écsi Gyöngyi előadását láthatja a közönség. Mindegyikre szeretettel várják a gyermekeket és szüleiket.

A fesztivál Borozó és Rév open air programjai ingyenesek.

aTempo/www.televizió.sk/SziaKomárom