Város 2015. 07. 10.

Földes István, az F&K pékség tulajdonosa is lehet az év jó üzletembere

A Metro Nagykereskedés idén is meghirdette „Az év jó üzletembere 2015” (Dobr‏ý podnikateľ 2015) nevű versenyét. A projekt célja, hogy olyan üzletembereket díjazzon, akik a saját vállalkozásukon kívül másokon is segítenek. A versenybe idén 16 vállalkozó jelentkezett, akikre az interneten lehet szavazni. A legtöbb lájkot kapó 10 üzletember bekerül a második körbe, akik közül a zsűri döntése alapján kerül ki a győztes. A győztes 5000 euró összeget kap – amelyet jótékony célokra fordíthat.

Tavaly egy komáromi vállalkozó, Kollár Zoltán kapta a zsűri különdíját – 1000 euró összeget, amelyet nemes célokra ajánlott fel.

Idén is van egy komáromi jelöltünk: Földes István, az  F&K pékség tulajdonosa. Földes Istvánt három évvel ezelőtt szólította meg a Porte polgári társulás, hogy amennyiben lehetséges, tudná-e kenyérrel, pékáruval támogatni a hajléktalanokat? Azóta rendszeresen számíthatnak a segítségére, sőt, részt vesz a kettes Bástya évente megrendezett, önkéntes takarításában – és élelemosztásában is.

Amennyiben szeretné, hogy Földes István bekerüljön a második körbe, szavazzon rá ezen az oldalon. Itt elolvashatja a vállalkozó történetét is.

A szavazás július 17-ig tart!

 

A tavalyi II-es Bástya takarításához épp viszi az élelmet
A tavalyi II-es Bástya takarításához épp viszi az élelmet