Régió 2015. 07. 28.

Folk, blues, country fesztivál a gútai malomnál

Az augusztus a gútai malom mellett immár hagyományosan folk-, blues- és country zenével indul. A fenti stílusok kedvelői bizonyára jól fognak szórakozni: augusztus 1-jén 16.00-tól késő éjszakáig fog szólni a zene. A fesztivál harmadik évfolyamának fellépői négy országból érkeznek – így hát a fesztivál rövid történelme során sikerült az ideit igazán nemzetközi szintűvé emelni.

Az első fellépő a Petra Börnerová trió lesz. Petra Brönerová cseh származású, kiváló énekesnő és harmonikás (akkordeonista). Az egyik kísérője a férje, Tomáš „Bobek“ Bobrovniczký, aki Komáromban született. Bobek neve már fogalomnak számít, elsősorban blues-körökben. A múltban számos ismert együttes ütős hangszerein játszott (Bluesweiser, ZVA 12-28 band). Később áttért gitárra és énekre. A Szlovák Blues Társaság 2012-ben az év bluesmanjévé válaszotta („Bluesman roku 2012”). A csapat harmadik tagja a fiuk, Tomáš Jr., aki ütős hangszereken játszik, többek közt cajón-on is.

petra börnerová (Large)
Petra Börnerová

A cseh-szlovák családi zenekar után a szájharmonikás Besenyei Csaba, más néven „Big Fat Chubby“ következik, aki a magyarországi Eger szülötte. Keresett stúdió- és koncertzenész, aki az elmúlt években számos blues- és rockzenekarban játszott vendégként. Kitörölhetetlen nyomot hagyott maga után az a két CD, amelyek közül az egyiket Little G. Weevil blues gitárossal (One), a másikat pedig Hobo Blues Banddel készített (Hajtók dala). 2013 óta gyakran lép fel Petra Börnerová együttesével. Besenyei Csaba jelenleg Budapesten él, és Magyarország egyik legjobb szájharmonikásaként tartják számon. Gútán Tomáš Bobrovniczkýval fog fellépni.

big fat chubby
Besenyei Csaba

 

 

A gútai fesztivál elmaradhatatlan fellépője a brünni country&bluegrass formáció, a Sakrapes, Pavel „Pác“ Petržel vezetésével. Energikus, vérbő előadásmódjától, nagyszerű zenei technikájától, és eredeti hangzásvilágától mindig megélénkül a színpad. A Sakrapes repertoárja nem csupán amerikai és cseh country zenéből tevődik össze, hanem ismert brünni együttesek (Poutníci, Druhá tráva, Kamelot) slágereiből is, amelyekben a Sakrapes több tagja is játszott. Hangszereik – a gitár, a mandolin, a dobro, a bendzsó és a nagybőgő – biztosítja a hamisítatlan, morva, country&bluegrass hangulatot, amitől előbb-utóbb minden fesztiválózó táncra perdül.

A szlovák zenei palettát a pozsonyi Bluesweiser képviseli. Az együttes idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját (az alapítótagok Boboš, Turtev és Staník voltak). Juraj Turtev nagyszerű funk-blues csapata eredeti hangzásvilággal, sajátos szövegekkel, játékossággal valamint Ivan Tomovič meglepő gitárjátékával színesíti a fesztivált. Annak ellenére, hogy tájainkon az egyik legidősebb együttesnek számít, a Bluesweiser tagjai nem rozsdásodtak el! Az együttessel a komáromi zenei élet ismert szereplője, a szájharmonikás Erich „Boboš“ Procházka is fellép.

Az este másik brünni formációja a már „házizenekarnak” is nevezhető Pozdní sběr, hiszen frontembere, Jura Pařez immár negyedik alkalommal lép fel a gútai fesztiválon. Mindig új dalokat hoz magával, és az utóbbi években új zenészeket is. Jelenleg a csapatát olyan ászok erősítik, mint Karel Macálka (AG flek, Každý den jinak és a Rangers volt tagja), Michal Vašíček (ismert gitáros, éveken keresztül Vlasta Redl-el, illetve a Čechomorral játszott együtt), vagy Jíra Meisner (Csehország egyik legelismertebb basszusgitárosa). Sajnálatos, hogy a Pozdní sběr neve csaknem ismeretlen Szlovákiában. Ez a kiváló zenészekből álló morva együttes közismert és közkedvelt nyugati szomszédainknál, keresett koncertzenekar, hat sikeres CD-vel a hátuk mögött.

Pozdní sběr
Pozdní sběr

A pontot az „i”-re a Grazból érkező osztrák blueszenekar, a Honky Tonk Ramblers teszi fel. Az együttes a stájer blues jelentős képviselője. A legendás chicagoi, new orleans-i és texasi zenészek útját járják, ragaszkodnak zenei példaképeikhez, a műfaj gyökereihez. Tisztességes rhythm’n bluest játszanak, de a vérükben ott pezseg a swing is.

A szervezők ezúton is szeretettel várják a folk, a country és a blues szerelmeseit Gútára.

Bővebb információk: Folk, blues, country na mlyne 2015 és Vodný mlyn Kolárovo

19783_664839233616643_8079972657588783457_n
Folk, blues, country fesztivál 2014
10570529_532834946817073_6922969336535322576_n
Folk, blues, country fesztivál 2014