Város 2024. 08. 13.

Folyamatosan zajlik a kátyúzás Észak-Komáromban

Idén több mint 75 ezer eurót költ kátyúzásra Észak-Komárom, amelynek részeként július végén is elindult egy újabb kör. A nyár folyamán 36 utcában javítják ki az utakat, további felületeken pedig darált aszfalttal teszik rendbe a problémás szakaszokat.

Komáromban idén is több ütemben javították az utakat. Legutóbb júliusban indult el egy újabb folyamat, amely 36 utcát érint. A 20 ezer eurót meghaladó javítás során több mint 300 négyzetméter kátyús útfelületet tesznek rendbe. További útszakaszok javítására jó minőségű darált aszfaltot használnak, amellyel 122 m2-es felület javítanak ki.

Idén márciusban 11 560 eurót, júniusban pedig 41 745 eurót áldoztak az utak javítására. Ezt követi mostani, nyári folyamat, 22 ezer euró értékben. Így a javítások összköltsége eléri a 75 ezer eurót.

Komárom városa több mint 153,3 kilométer útszakaszról, 122,7 kilométer járdáról és 6,8 kilométer járdáról gondoskodik. A korábbi években két nagy tételben, több mint 35 utca lett teljesen felújítva, de még mindig akadnak rossz állapotban lévő területek. Az önkormányzat megkezdte a következő nagyobb útfelújítási projekt előkészületeit, mely során további utcákban lehet teljes az útfelújítás.   

Sajtóhír
Fotó: illiusztráció, envato. elements