Oktatás 2023. 10. 31.

Fotókkal: megmozgatták az ovisokat a Selye János Egyetemen

Immár 12. alkalommal rendezte meg óvodások számára a „Mozgással az egészségért” nevezetű eseményt a Komáromi Regionális Művelődési Központ (ROS), együttműködve a Selye János Egyetemmel és a Regionális Közegészségügyi Hivatallal. A sportnapra az egyetem sportközpontjában került sor 2023. október 25-én. Az esemény Komárom Város támogatásával valósult meg.

A mai, ülő életforma mellett rendkívül fontos felhívni a figyelmet a mozgásra. És nem csupán arról van szó, hogy a mozgás élvezetes szabadidős tevékenység, hanem rendkívül fontos a gyermekek testi-lelki egészségenek megőrzése szempontjából is. A mozgással megelőzhető a későbbi, esetleges szociálpatológiás viselkedés.

 A Selye János Egyetem Testnevelés Tanszékének vezetője, Dobay Beáta a diákjaival együtt remek, zenés mozgássorozatot állított össze az ovisoknak. Az egyetem hallgatói kisebb csopotokban foglalkoztak a gyermekekkel, úgy, hogy azok minden, nekik előkészített mozgásformán részt vegyenek.

Kristína Poláková pedig, a Regionális Közegészségügyi Hivatal munkatársa az egészséges táplálkozásról a helyes étrendről, a megfelelő illetve a káros élelmiszerekről beszélgetett a gyerekekkel.

A rendezvényen 7 óvodából 125 gyermek, és 19 egyetemista vett részt.

-sajtóhír-

Fotógaléria: