Kultúra Dél-komárom 2022. 12. 09.

Gáspár Lacival búcsúzik majd a dél-komáromi advent

…de addig is számos ünnepváró programmal hangolódhatunk a karácsonyra. Holnap például a Klapka György Múzeum hívogat adventi játszóházzal.

Számadó Emese igazgató elmondta, ezúttal rendhagyó programmal készültek. A Kelemen László utcai főépület egykori, immár üresen álló kiállítótereiben, több tucat régi és új társasjátékot állítottak ki, melyekkel persze játszani is lehet majd holnap délelőtt 10 órától. Ezenkívül karácsonyi kézműveskedéssel is készülnek, Mikolasek Zsófia, a megyei könyvtár igazgatója pedig meséket olvas a gyerekeknek. A programra elsősorban az óvodásokat és az alsósokat várják.

Szintén szombaton, 17 órától a Vox Femina, a Concordia és az Alföldi Kvartet tart karácsonyváró hangversenyt a református templomban.

A Monostori erődben vasárnap 13 órától a Padlás című musicalt tekinthetjük meg.

A 17 órakor kezdődő gyertyagyújtáson pedig most Máté László református lelkész mond áldást, ezt követően a Református Kórus, a Koppánymonostori Általános Iskola, az zeneiskola és a Garabonciás Néptáncegyüttes adnak ünnepi összeállítást. Az estét a Kamilka & Pesti Sikk karácsonyi szwing koncertje zárja.

Az Egressy zeneiskola növendékei december 15-én este 6-tól adnak ünnepi műsort, míg az intézmény pedagógusainak hagyományos karácsonyi koncertjére december 21-én 18 órától kerül sor az Egressy teremben.

December 16-án 16 órától a koppánymonostori, a Dózsa György Művelődési Házhoz, míg 17 órára a szőnyi Hősök terére várják a város apraja-nagyját falukarácsonyra.

Dél-Komárom városi karácsonyára pedig december 18-án kerül sor. Ezen a napon 15 órától a Komáromi Kamarazenekar nyújt ünnepi hangversenyt a Városházán, majd 17 órakor Takács Ferenc katolikus plébános mond karácsonyi áldást a Szabadság téren, a Szent Imre iskola valamint a Komáromi Katolikus Kórus előadása után Gáspár Laci lép színpadra ünnepi műsorával.

(Fotó: RTL Klub/X-Faktor)