Gombaszög elsőre, de biztosan nem utoljára
Már gyerekkoromtól hallgatom a városi legendákat a Gombaszögi Nyári Táborról. Hogy ez valami más, nem egy tipikus fesztivál, milyen csodás a táj… Hát még az ide látogató társaság. Most már mindent értek, jövőre is ide “tévedek”.
Idén jött el az ideális alkalom, hogy átéljem, megéljem, túléljem ezt az intenzív élménycsomagot. A völgytől a hegy tetejéig. A reggeli óráktól az éj lepléig. Azahriahtól a Folkszögletig. Nem az a kérdés, hogy “tarisznyás” leszek-e mostantól, hanem hogy mit találjak ki, hogy jövőre minden programon ott tudjak lenni, ami érdekel.
Gombaszög egy olyan hely…
Ahova vissza kell jönni “csak” kirándulni is. Mert a tábor alatt nincs lehetőség minden érdekfeszítő programon se ott lenni, nem hogy túrázni… Úgyhogy ez legközelebbre marad, idén pedig egy csomó minden más jutott.
Például ahogy sétálsz hegynek felfele, olykor fújtatva kapkodod a fejed. Egymást váltják a színpadok, a napos és árnyékos terek, a hangosabb és csendesebb társaságok, az előadó-sátrak és műemlékek. Egyik oldalra nézel, hangulatvilágítás ragyogja be a függőhíddal szegélyezett átkelőt a chill zóna felé. A másik irányba fordulva ínycsiklandó lepényárusok sorakoznak, melyeket elhagyva a kopjafák tengerébe érsz. Aztán szépen lassan felérve a csúcsra magával ragad az óriáshinta felszabadultságot adó lendülete, és gondolatban belehimbálózol a hegytetőbe.
Ez egy olyan tér, ahol többek közt beburkolózhatsz az erdő csendjébe. Mert az erdőfürdőzés során nem egy patakban mártózol meg, hanem elbújhatsz a zajtól a suhogó természetbe. A folyó vizet pedig meghagyhatod a folyékony segédeszközök megfelelő hőfokának beállítására. Esetleg a Diákhálózat standjánál, a DH mólón ücsörögve belemerítheted a lábad.
Ez az a hely, ahol bandázhatsz a kempingben, okulhatsz a sátrak oltalma alatt akár esőben. Behuppanhatsz egy babzsákfotelbe, és ha elég éber vagy, a kávégőz fátylán át felolvasásokat, hangoskönyveket hallgathatsz reggelente. Vagy csak felüthetsz pár ereklyét bármelyik napszak forgatagában megpihenve. Még a tábor napi sajtójának, a Vadalmának a friss hasábjait is fellapozhatod, hogy vajon rólad is akadnak-e benne képek? Sőt, a Kárpát-medence neves íróival, költőivel összerezegve mehet a saját életből hozott tapasztalatcsere. Megnyílva, a lelked megnyitva már ettől is gazdagabban térhetsz haza.
Mert oly’ sokszor érvényes, hogy te is? Én is!
Mondja az Új Nő podcastje is, miközben a szerkesztőség már ki is települ a Resti-tetőre. Tóth Károly színésszel a social detoxot, a független politikai nézeteket, a szlovák és magyar színjátszás ellentétes működési stílusát egyaránt érintve. Még az sem gátolja a jókedélyű csevelyt, hogy a Petőfi színpadon a hangolás fülsiketítő berkekben megy. “A színész nem játszik, a színész pillanatot él meg.” És az élő interjú-felvétel örömeit te is úgyanúgy megélheted.
Egyébként itt a színház egy pajtában lel tökéletes színtérre. A Beugró során tetőfokára hág nem csak a színészek, de a Pajta színház kapuján túlcsorduló közönség hangja és nevetése. Ilyenkor megelevenedik a képzeletbeli telefonhívás túlsó vonalán Petőfi, vagy Mátyás király. Olasz Istvánnak hála – önmagát hűen alakítva – pedig Dj Dilemma is akár.
Gombaszög megannyi szegletén hűsölhetsz. Igen, a tűző Nap kevés helyen fenyeget. A Korona színpadon álló Misztrál zenekar öttagú csapatát hallgatva például az égig érő fák mentén kukucskálhatsz csak ki a felhőtengerre. Közben magával ragad az ukulele, a skót duda, a cselló, a nagybőgő és a gitárakkordok sokszínűsége. A három szólamban éneklő férfikórus zsenialitásáról nem is beszélve. S mit nekik, ha elmegy az áram, rezzenéstelen arccal folytatják az előadást. Az energiájuk kézzel fogható, s a közönség tapsának is markánsabb szerep jut ilyenkor. Egy középkori rockkoncertnek is elmenne, a közönség is végül állva tapsol.
A tábor területén imitt amott találsz vonzó nyugágyakat is, magzatpózt felvéve regenerálódhatsz a fák tövében itt. De tested formáját tökéletesen leköveti a nagyágyú alakú pad, vagy a gombaformájú pihenőrész is. Az aktív kikapcsolódást igénylők pedig a strandröplabdapályát veszik birtokba. Szurkolóik is akadnak, kicsik és nagyok kergetik a röplabdát, míg le nem megy a Nap. Sőt még azután is, nem számít, hogy a homok kezd hidegedni a lábuk alatt.
Gombaszög az a hely, ahol az újságírók a ringben szóban tényleg összecsapnak. Értelmesen, mégis őszintén odamondják gondolataikat. Lehet az egy politikai hobbista, jobbos vagy balos, önkritikát, és jogosnak vélt kritikát mindannyiuk megfogalmaz. Elvégre ezért jöttek, hogy valami nyomatékos eszmecserét hallhass tőlük. Kettős állampolgárság, a magyar valóság, O1G, a futball kultusza, státusz-törvény, és Trónok harca-hasonlat frázisaival élni sem restek. Ahogy számadatokat hozni is éri, még ha a közönség soraiban ülők közt van, aki mindezt kétkedve veszi. S ha egy bók el is hangzik, nem lehet egyértelműen behatárolni, hogy azt az irónia, vagy a tényleges dicséret hajtja?
A tábor többezres tömegének hömpölygése közben a fesztiválozó családok látványánál csak a gyönyörűen horgolt ruhakölteményeket nézheted irigykedve még inkább. A hippi közösség békés andalgását és sajátos táncmozdulatait furcsállva pedig csendben bevallhatod, az ő “gondtalan” világuk a legjobb.
Ez az a hely, ahol kézműveskedhetsz, s egy saját készítésű csodaékszerrel kiegészítheted a szetted. Elveszhetsz a Tandem labirintus-udvarában, hogy önmagad jobban kiismerve, kissé újjászületve érj ki onnan. Sőt, még annál is szélesebb körben agytágíthatsz, és amolyan “szexuális tartalmakat” is fogyaszthatsz: Tudunk-e jól szexelni? Bogozd ki: a pornográfia és a szexualitás témaköreit. Mi más bolygatná jobban a mai fiatalokat, ugye? A Tindert is kielemezheted egy csapásra. Ez az a hely, ahol nyíltan lehet és érdemes is beszélni a BDSM kérdésköreiről. Ráadásul interaktívan, amikor is tippeléssel derül ki, vajon mennyire vagy félreinformálva a testiségekkel kapcsolatban. És vagy rájössz, hogy tulajdonképpen a kapcsolatoddal ilyen téren semmi gond nincsen, vagy ha van is, akkor arra megoldás is lészen. Mindezt édesanyáddal az oldaladon abszolválni a szabadelvűség egy magasabb szintje.
Gombaszög egy olyan hely, ahol a DAC csúcsra törése, valamint angol és szlovák nyelvű előadások, sőt, liberális tartalmak is felütik a fejüket. Egyfelől látsz színes bőrű fotósokat, a másik pillanatban meg előadást hallgathatsz a másságról, egy ízig vérig coming outról. S szlovák szót időközönként elcsípni a fiatalok körében immáron nem új a gombaszögi Nap alatt.
S ha kopjafa-állításról van szó, Rocky-stílusban, füstölögve, az Eye of the tigert zenéje szól. A Gomba-himnusz éneklése mellett pedig a renoválás alatt álló romokra vetített fényjátékkal lesz tökéletesen meghitt a környezet. Melyben egy csoda hangulatos közösség bújik meg évente, ilyen-olyan átalakulások, átszerveződések, újraindulások után, de immáron 95 éve.
Gombaszög az éj leple alatt…
A Folkszögletben csak úgy dobog a fakonstrukció. A népzene ütemeit a mellkasodban is érzed. A táncolhatnék átjár a lábujjadtól a fejed búbjáig. Itt az idő, amikor abszolút nem számít ki milyen táncos, mennyire űzi profi vagy amatőr módon. Csak felveszed a ritmust, és hagyod, hogy magával vigyenek az ösztöneid: dobogsz, csujogatsz, és forgatod, akit érsz. Fiú az anyját, anya a barátnőjét, barátnő a barátját, barát az ismerős idegent. Körbeállsz, összekapcsolódsz, és leköveted a végtelenségig gyorsuló ördögtáncot. Egy a lényeg, hogy mozogj! Zsigereidben érzed a lüktetést, a szaxofon és a harmonika Fanfara complexét. Nem számít, hogy kint vagy bent, népi vagy modern ruhában, hogy milyen illumináltsági szinttel… Kergetheted a másikat az el nem múló hódolatoddal, és lassan de biztosan konstatálhatod, hogy a padokra már semmi szükség közel s távol.
Gombaszög az a hely, ahol még az elektronikus zenekedvelő énem is talál stílusának valót. Rezesbanda arcát öltve, de „tuctuc” dallamokat ötvözve, a SunCity Brass hangszereiből szűrődik ki a számomra oly kedvelt stílus.
Azahriah, a Bohemian Betyars, az Ossian és Rúzsa Magdi egytől egyig megtöltik a hegyoldalt. A fiatal szupersztár Azahriah fehér színű gumicsizmáját látni ide-oda cikázni külön vizuális élmény. S a lejtőn állva nincs olyan pont, ahonnan ne lehetne látni a fellépőt, vagy egymást. Itt nem lehetetlen rokonokba botlani, és volt kollégákat megtalálni. És persze táncolni, vagy az emberek feje fölé behintázni. Elmerenghetsz a buborékfújó égbekiáltó csillogó táncán, bár néha szívrohamot is kaphatsz egy-egy csere- vagy szentjánosbogárral történő ütközésben. A narancssárgán elterülő szemközti hegyoldalt pedig addig bámulhatod, míg el nem tűnnek az utolsó sugarak ott.
Itt még a Bëlga „teletabik” is felszökkennek a színpadra. Átjár a bolondság a dalaikat hallgatva. A Szifon terasznál napközben tarol a Petőfi-, vagy a Harry Potter-kvíz, na meg a csocsóbajnokság. Jakuza Ritual, méltó zárásként pedig a Locomotive Revival Band LGT-slágerei később ugyanitt zengik be a teret. Alig hagyva szabad négyzetmétert. Megy a tánc, az első sorban önfeledt tapsolás, a komáromi zenekarral összekacsintás. És az is teljesen normális, ha a közeledben váratlanul felcsendül egy kis operaének foszlánya. Kristóf Réka minden további nélkül zsigerből kiereszti a madarat a torkából közkívánatra. A Döndi duó hármas formációjánál pedig mit számít a matek, ha hajnalban az ember lelkének pont ez a zenei morzsa a legjobb étek?
Szóval továbbra sem az a kérdés, hogy tarisznyásnak kell-e a Gombaszögi Nyári Táborhoz lenni, vagy sem, hanem hogy a sokszínűség elvét követve miért is ne lehetne igazából bármilyen bárki? Itt minden is van, mindenféle stílusban, mindenkinek. A felvidéki nyár egy hetét érdemes Gombaszögön tölteni. Nincs olyan, akinek ezt ne kellene legalább egyszer receptre felírni.
Milány Kincső
Képek forrása: Gombaszögi Nyári Tábor Facebook-oldala
