Kultúra 2013. 07. 12.

Gútára jön Demjén és Deák Bill Gyula

Valódi élő zenei legendák adnak koncertet Gútán a 29. Gútai Búcsú és Vásár keretében immét hatodik alkalommal megrendezendő koncerthétvégén.

Az augusztus 16.-18. között tartandó rendezvényen a két kiváló előadó mellett tehetséges szlovákiai és magyarországi zenekarok is szórakoztatják a közönséget.

Rigó Magdolna, az önkormányzat mellett működő kultúra és kulturális örökség bizottságának elnöke érdeklődésünkre elárulta, már csütörtökön is rockkoncerttel kedveskednek az érdeklődőknek, ekkor kerül sor a jubileumi évfolyamába lépő XX. Nemzetközi Kézilabdatorna ünnepélyes megnyitójára.

DEmjén-Ferenc-2010

Fellép a szlovákiai Conors zenekar. Pénteken a Gilotin melodikus rockkoncertjét követőenDemjén Ferenc és zenekara szórakoztatja a nagyérdeműt. Demjén koncertjére a belépő három euró. Szombaton a The Bootz Boys reggae zenekar koncertjén lehet bulizni, majd az est fénypontja Deák Bill Gyula Magyarország elsőszámú blues-rock előadójának minden bizonnyal felejthetetlen koncertje, amelyre szintén három euró a belépő.

Ha azonban a két legenda (Demjén és Deák Bill) koncertjére megváltja a jegyét, kedvezményes áron, potom öt euróért hozzájuthat.

Vasárnap immár hagyományosan a családoké a főszerep. A Fortissimo melodikus rockzenei koncertje után a Gut-Band zenél, majd népi ügyességi, erő valamint bátorságpróbák várnak nemcsak gyerekeknek.

A Pósfa zenekar koncertjét követően a XIV. Szent István nap keretében a Kis-Duna Menti Rockszínház „Mi egy vérből valók vagyunk” című ünnepi műsorát tárja a közönség elé. A Demjén és Deák Bill koncertjeit kivéve valamennyi program ingyenes.

(Borka Roland, villagutta)

 

VI. Gútai Koncert Hétvége – vásári kulturális fesztivál, II. Rákóczi Ferenc AI udvaraProgram:

 

Augusztus 15., csütörtök:

20:00 Nemzetközi Kézilabdatorna megnyitó ünnepsége

20:30 Conors (SK) rockkoncert

 

Augusztus 16., péntek:

18:30 Gilotin (SK) melodikus rockkoncert

21:15 Demjén Ferenc és zenekara koncertje, belépő: 3 euró

 

Augusztus 17., szombat:

19:00 The Bootz Bros (HU-SK) reggae band koncertje

21:15 Deák Bill Gyula blues-rock koncertje, belépő: 3 euró

 

Augusztus 18, vasárnap, Családi délután, XIV. Szent István nap:

15:00 Fortissimo (SK) melodikus rockkoncert

16:00 Gut-Band szalonzene

17:00-20:00 Betyárpróbák + népzene + néptánc, népi ügyességi, erő és bátorságpróbák nemcsak gyerekeknek

18:00 Pósfa zenekar koncertje

20:30 „Mi egy vérből valók vagyunk” – Kis-Duna Menti Rockszínház ünnepi műsora