Gyurta a tiszteletbeli norvég: a magyar sportikon
Gyurta Dániel szombat este Norvégiában átadta olimpiai aranyának egyedi emlékérmét a tavaly április 30-án tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori úszótárs, Alexander Dale Oen családjának. Betartotta az ígéretét. Vagyis neki ígérni sem kellett, hiszen ez a remek, fiatal sportoló mérhetetlenül tiszta, emberi jelenség a sport palettáján: igazi példakép, ikon. Mostanra elhallgattatta azokat a szőrszálhasogatókat is, akik azt is kifogásolták, hogy miért épp FankaDelit hallgatott az „aranyúszása“ előtt? Nos, idióták mindig is voltak és lesznek is.
„Alexander nagyszerű ember volt. Biztos vagyok benne, hogy aranyérmet nyert volna az olimpián, így ez az érem azt az eredményt jelképezi, amit nem érhetett el a tragikus halála miatt” – mondta a meghatott Gyurta, aki norvégul írt beszédet az eseményre, és azt olvasta fel. Természetesen a díjátadó négyezres közönsége vastapssal fogadta.
A 2011-es sanghaji világbajnokságon 100 mellen aranyérmes Dale Oen a nyári játékok egyik nagy esélyesének számított, tragikus halála megrázta a világot. A norvég és a magyar úszó jó barátságban volt, Gyurta gesztusa szívből jött. A felajánlást már Londonban megtette, ám az aranyérméhez emlékeztető medál csak decemberre készült el.
„A család láthatta meg először a díszdobozba csomagolt, fémből készült, egyik oldalán a londoni Towert, a másikon Alexander arcképét ábrázoló, dombornyomásos érmét, amelyért külön köszönet jár az alkotást megtervező és elkészítő képzőművésznek, Mihály Annának. A gesztust méltányolták az ottaniak, mondhatom, tiszteletbeli norvéggá avatták Danit, aki mély barátságot ápolt Alexszel. Beszédében kiemelte, hogy nemcsak nagyszerű versenyző, de remek ember is volt, akinek halála a világ egész úszósportját ért nagy veszteség is egyben.”-nyilatkozta Gyurta Tamás, Dani édesapja az MTI-nek.
Alexander Dale Oen az Egyesült Államokban, a norvég válogatott olimpia előtti arizonai edzőtáborozása közben, hirtelen, minden előjel nélkül, 27. születésnapja előtt kevesebb, mint három héttel hunyt el. A 100 mellen 2011-ben világbajnok, 2008-ban és 2010-ben Európa-bajnoki aranyérmes, a 2008-as pekingi olimpián második, 200 méteren pedig kétszeres Eb-ezüstérmes versenyzőnek megállt a szíve, a zuhany alatt eszméletlen állapotban találtak rá, megmenteni már nem lehetett.
Gyurta Dániel fiatal kora ellenére nemcsak remek sportoló, hanem ami a legfontosabb: érző EMBER a mai világban. Nagyra kell értékelni a hasonló gondolkodású sportolókat és előtérbe helyezni. Hiszen vannak többen, például a minden indok nélkül száműzött: fiatal válogatott focista, Vass Ádám, akit igazságérzete és egy nemzetben való gondolkodása tett mellékvágányra, hiszen egyes körökben nem kívánatos. Akik az Izraeli labdarúgó-válogatottal szerveznek barátságos mérkőzést, és az „incidens“ után inkább a véleményüket megtartják maguknak? Nos, Gyurta, Vass és a többiek még tiszták, szókimondóak és magyarok. Fel merik vállalni a tetteiket, véleményüket. Ez a jelenség még Magyarországon is ritkaság számba megy.
Igazi példaképek Ők mindannyian az összmagyarság számára az egész Kárpát-medencében!