Mix Dél-komárom 2020. 01. 20.

Három generációval az egészségért

Dél-Komárom mindig nagy hangsúlyt fektetett az egészségügyi prevencióra, a megelőzésre. Az önkormányzat nemrég sikeresen szerepelt az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt, a címben olvasható elnevezésű pályázaton, melynek lényege, hogy háziorvosokból álló praxisközösségeket kell létrehozni, akik segítik egymás betegeit, és közös programokat szerveznek.

A projekttel kapcsolatban dr. Kreft-Horváth Loránd egészségügyért felelős alpolgármester elmondta kiemelt figyelmet kapnak a szűrővizsgálatok és a népbetegségnek számító problémák, legyen az kettes típusú cukorbetegség, magas vérnyomás, vagy épp bárminemű szív- és érrendszeri betegség.

Tartunk demencia- és érszűkületi szűrést, vérnyomásmérést, diétás tanácsadást is. Ezenkívül olyan négyszemközti foglalkozásokat is szervezünk a páciensekkel, amelyekre az alap rendelési időben nincs lehetőség. Nagyon fontos, hogy a szülők is tisztában legyenek azzal, miért kell a gyereknek mindennap mozogni, zöldséget, gyümölcsöt adni, milyen a megfelelő étrend egy kisgyermek számára. Ezért a szülőket bevonva, a gyermekegészségügyi prevenciós ellátásra fókuszál a program, amelyben a gyermekorvos és az asszisztens tanácsokkal is tud segíteni – tette hozzá dr. Kreft-Horváth Loránd.

A Három generációval az egészségért program egy évre szól. A városi praxisközösségen kívül létrejött egy kistérségi is, amelynek munkájában komáromi háziorvosok is részt vesznek.

Szólj hozzá!