Mix 2016. 12. 19.

A hét arca: Svanczár Róbert és családja

A hét arca rovatunkban ezúttal arra voltunk kíváncsiak, vajon hogyan zajlik a karácsony napjaink egyik legsikeresebb komáromi erőemelőjénél és személyi edzőjénél, Svanczár Róbertnél? Robi fekvenyomásból nem csupán világbajnoki címmel, illetve ebben az elért számos, országos és nemzetközi díjjal büszkélkedhet, hanem a fiatal Jakubek Ádám személyi edzőjeként is sikeres. Emellett igazán szép családi életet is él. Feleségével, Sandrával és egy éves kislányukkal, Leával alig várják már a karácsonyt.

Szeretem a karácsonyt – mondja. – Számomra a legfontosabb ünnepek közé tartozik, a család összetartó és megtartó erejét látom benne. Igyekszem békességgel készülni rá. Fontos a számomra, hogy a lakás is megfelelő díszben várja, otthonunkat fokozatosan szépítjük ki a feleségemmel az adventi időszakban.

svanczar-1-medium

Ebből a szempontból hagyománytisztelő ember vagyok – a saját családomnál is azt követem, amit a gyerekkoromban láttam. A Szentestét hármasban fogjuk tölteni – kicsit izgatottan várjuk a feleségemmel, hiszen ez lesz az első karácsony, amit már Leuska is fel tud fogni. Egészen biztosan nem fogjuk elhalmozni fölösleges ajándéktárgyakkal.

svanczar-medium

A karácsonyfát kettesben díszítjük fel, az asztalra zöldségleves és hal kerül, amit én készítek el, mert egyébként imádok főzni. A süteményféléket a feleségem készíti el.

svanczar-13-medium

A közös vacsora után együtt elénekelünk valamit, és csak ez után jöhet az ajándékok kibontása. Úgy vélem, ha valami szépet szeretnénk kihozni az ünnepekből, mindennek meg kell adni a módját, keretét.

svanczar-10-medium

Ezt a formát otthonról hozom: gyermekkoromban a vacsora után édesapám elővette a gitárját, és közösen elénekeltünk egy karácsonyi dalt.  Édesanyámhoz az első ünnepen látogatunk, ott jön össze a nagy család: nagyszülők, két nővérem és családjaik. Összesen hét unoka állja körül a karácsonyfát!

svanczar-15-medium Ilyenkor mindig visszaemlékezem gyermekkorom karácsonyaira, az immár 27 éve elhunyt édesapámra is.

svanczar-11-medium

A feleségem családjához a második ünnepen látogatunk.

karacsony-medium

Az ünnepek csak akkor tudnak széppé válni, ha mi magunk meg tudjuk tölteni békességgel és szeretettel. Ehhez azonban szükség van a hagyományok tiszteletére is.

svanczar-12-medium

Dráfi Anikó

Ha szeretnél Robival edzeni, keresd a 0908 607 612 telefonszámon, a svanczar.robert@gmail.com e-mail címen, vagy látogass el a FB-oldalára!  unnamed