Város 2012. 10. 08.

Hetvenhárman gurultak két keréken a maratonon

A közelmúltban igazi csemegével szolgáltak a komáromi és környéki bringások számára. Egy új kezdeményezésbe fogott a „piko-team“. A csapat egy helyi kerékpáros üzlet mellett működik, és napi kontaktusban vannak a tekerés szerelmeseivel.

Mint azt Kovács Kamil, főszervező elmondta, a bringások arra panaszkodtak, hogy csak tavasszal és nyáron van egy-két hasonló akció, de kora ősszel semmi közös esemény nincs a környéken. S ez volt az, ami beindította a gépezetet. Az ötletet tett követte.

A Holt-Vág mellett található Apáli vendéglő és panzió biztosította számukra a bázist. Ott zajlott a nevezés, így gyönyörű környezetből rajtoltak és érkeztek célba a résztvevők.

Reggel nyolc előtt szállingóztak az első bringások, és a nevezés, regisztráció után el is startolt az első csoport. A többiek folyamatosan rajtoltak ötperces időközönként. Összesen 73-an vállalkoztak arra, hogy teljesítik a Komárom-Gúta távot oda-vissza. A Vág-menti töltésen tekertek egészen Gútáig, s az ellenszél is megnehezítette a dolgukat. A kisvárosban egy ellenőrző pont és frissítő várta őket, majd lélegzetvételnyi pihenő után áttekertek a Vág bal partjára. Vágfüzest, Kavát érintve Lándoron keresztül vissza Komáromba. Minden részvevő célba ért, és becsületükre váljon, hogy senki nem adta fel, bár a kavicsos töltésen, a fent említett negatív időjárási tényezőre való tekintettel eltekerni Gútára, nagy teljesítmény volt mindenki számára.

Kora délután ejtették meg az eredményhirdetést és utána következett a várva-várt tombola. A leggyorsabbak minden kategóriában érmeket és hasznos bringás segédeszközöket kaptak a szponzoroknak köszönhetően.

„Nagyon örülünk, hogy ilyen szép létszámban sikerült mobilizálni az embereket, és sikerrel zártuk a maratoni kerékpárversenyt. Az időjárás is fantasztikus volt. Ezúton is szeretném tolmácsolni a köszönetemet mindenkinek, aki segített az esemény gördülékeny lebonyolításában. Elmondhatom, hogy minden résztvevő azzal a reménnyel búcsúzott, hogy jövőre is megrendezésre kerül ez a remekbe szabott akció.“-összegezte Kovács Kamil, főszervező.