Kultúra 2015. 04. 08.

Hontalanítás – Ifjú Szívek Táncszínház

2012 decemberében az Magyar Országgyűlés megszavazta, hogy április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja legyen. 68 esztendeje, 1947. április 12-én kezdődött a felvidéki magyarok kitelepítése, ezen a napon indult el az első transzport Magyarország felé.
A határozati javaslatot még önálló indítványként Dr. Molnár Attila, a Fidesz képviselője nyújtotta be. A határozatban rögzítették, hogy az Országgyűlés szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített mintegy százezres magyarságról és támogatja olyan megemlékezések szervezését, oktatási anyagok készítését, amelyek a kitelepítéssel kapcsolatosak.
A Komáromi Jókai Színház szeretne méltóképpen megemlékezni erről az eseményről. 2015. április 12-ére (18 órai kezdéssel) meghívta az Ifjú Szívek Táncszínház Hontalanítás című előadását, mely ennek a napnak az emlékére készült. Az előadás a ma is Szlovákia területén élő magyarság hagyományos tánc- és zenekultúráját dolgozza fel, alapmotívuma a kényszer, a lépéskényszer. Jegyek rendelhetők a színház szervezési osztályán (+ 421 -35- 7908 113), pénztárában (+ 421 -35- 7908 112), vagy akár online is a www.jokai.sk – oldalon.

-M.B.-