Mix 2017. 02. 21.

A hosszú párkapcsolat titka

A középsulitól a nagybetűs életig…

Vannak párok, akik már a középiskolában egymásba szeretnek, és – ásó, kapa, nagyharang – életük végéig együtt is maradnak. Vajon mi a titka tartós kapcsolatnak? Négy, Komárom környéki párt kérdeztünk.

bigstock-Happy-couple-in-love-Stunning-135380909

59808_435720464846_6737177_nSzegi Szabolcs és felesége, (Szlatki) Aranka:
idén tizenhét éve, hogy egymásba szerettek. „Igen, határozottan első és igazi szerelem a miénk, mely barátságból alakult ki. A másodikos sítúrának és a GIMISZ-nek egyaránt nagy szerepe volt abban, hogy így összehozott minket az élet. Idén lesz a tizenöt éves osztálytalálkozónk, ennyi idő alatt rengeteget változik az ember. Egy biztos: felelősségteljesebbek lettünk.” A Szegi házaspárnak gyönyörű templomi esküvője volt, meghitt, családi vacsorával koronázva a napot. Másnap hajnalban pedig indultak is nászútra, Toszkánába. „A kölcsönös tisztelet és szerelem megmaradt, a kapcsolatunk pedig érettebb és mélyebb lett. Nincs legjobb közös élményünk, minden napot élvezünk egymás mellett. Nincs konkrét, bevált szokásunk sem a kapcsolatápolásra, rengeteget beszélgetünk – ez az alapja mindennek.” Kislányuk, Eszter nemrég töltötte be első életévét. „A szülővé válás a legszebb dolog, ami egy emberrel megtörténhet, legyen szó nőről, akár férfiról. Életünk minden területe megváltozott és kiteljesedett általa. Lehetőség szerint a természetben egymással eltöltött minőségi idő számunkra a legértékesebb. Egymás legjobb barátai vagyunk.”

YAZaležák Attila és felesége, (Šalgó) Réka:
a gimi alatt még csupán baráti viszonyt ápoltak egymással, hét évvel később azonban már tisztán látták, mit és kit akarnak, így mint a jó gyümölcs, a szerelem is beérett köztük. „Mindketten nagy sportkedvelők voltunk, a kosárcsapatban is együtt játszottunk. A gimis évek után mindenki ment a maga útján, míg nem ismét egymás közelébe sodródtunk – a közös egyetem, a vizsgák alatt egymás támogatása, és megint csak a sport. Nálam ez pontosan úgy történt, mint a filmekben: Attila levett a lábamról és az élet hirtelen csupa meglepetés lett.
“ Hogy miben változtak meg az évek alatt? Attila szerint egyszerűen csak megkomolyodtak, Réka szerint viszont ő maga sok mindenben. „Ma már hiszem, hogy minden lehetséges.“ Az első közös élményük egy finom palacsintázás volt, ahol a szavak és a kifogyhatatlan témák csak úgy követték egymást. „Az volt az érzésem, mintha régóta jól ismernénk egymást.“ Réka és Attila mindketten hosszú időt töltöttek külföldön egymás nélkül. „Sokat voltunk távol, az élet jó volt bárhol… A modern világnak köszönhetően tudtuk átvészelni ezt az időszakot és megosztani egymással az élményeket. Amióta viszont együtt élünk, nem a free wifi, hanem a wifi free zónákat kedveljük. Próbálunk minél többet beszélgetni, mi már csak ilyen régimódiak vagyunk.“ – meséli nevetve Attila. „Minden együtt töltött évnek van egy legjobb élménye. De ha ki kéne emelni, sosem felejtjük el, amikor egyszer, több hónapos távollét után először megpillantottuk egymást a New-York-i reptéren. A sok kiránduláson, az első búvárkodáson és a lagzinkon át a legszebb hírig, hogy szülőkké válunk, minden a legjobb élményünk.“
Réka minden hófordulón kap egy szál vörös rózsát párjától, hiszen az ő életükben szinte minden nap egy Valentin-nap. A közös reggelik, vacsorázások, a TV nélküli beszélgetéssel töltött esték, az esti séták mind-mind közelebb hozzák őket egymáshoz. „Együtt imádkozunk, és minden találkozáskor megöleljük egymást. Aki ismeri a szeretet himnuszát a Bibliából, az pontosan tudja a hosszú, boldog kapcsolat titkát! Mi is sokszor olvasgatjuk. Őszinteség, szeretet, figyelmesség. Megismerni és tiszteletben tartani egymást – támogatni, hogy azt csinálja, ami feltölti, amitől új erőre kap.“ Az egybekelés óta jobban odafigyelnek egymásra és közösen, együtt terveznek, az ÉN szó helyett pedig a MI szót használják. „Az esküvőnkön hatalmas szeretet vett körbe minket. Amióta pedig megkaptuk a jó hírt, hogy szülők leszünk, szinte fel sem fogjuk. Nagyon várjuk, bátran nézünk elébe életünk legnagyobb kihívásának, hiszen mi együtt megbirkózunk bármivel. A pici egy hatalmas ajándék a Jó Istentől, meg is becsüljük majd őt nagyon.”

2Sedlák Ricsi és párja, Barbi:
már elsős gimis koruk óta boldogítják egymást, ez lassan 14 évet jelent. „15-16 éves
korunkban jöttünk össze, így természetesen első szerelmei vagyunk egymásnak. Az új iskola, új barátok közepette valamilyen úton-módon közelebb kerültünk egymáshoz, aminek kapcsolat lett a vége. Lényegében mára csak annyiban változtunk, amennyiben minden felnőtt változik a gondtalan iskolás évek után. Dolgozni kell, esetleg spórolni egy házra, autóra, úgy tervezni a mindennapokat, hogy a gyerekekről is tudjunk gondoskodni.” Ricsi és Barbi kapcsolata a gimis évek után még jobban megerősödött, több időt töltöttek együtt, szinte máris együtt éltek, kitartottak egymás mellett évek hosszú során. „Minden együtt töltött időt egy újabb közös élményként élünk meg, legyen az egy séta, vagy filmnézés, de persze kétség kívül a gyerekek születése érintett meg leginkább. Nataniel négy éves, Nadira pedig fél éves. Sokkal jobb az élet velük és nagyobb az összetartásunk is. Igaz, hogy kevesebb időnk jut kettőnk önfeledt szórakozására, de talán nem is hiányzik. Jól esik mindent úgy tervezni, hogy a kicsik is velünk tarthassanak, akár vásárlásról, akár kirándulásról van szó. Sőt, szinte csak olyan programokat szervezünk, amibe ők is beleférnek.” Minden évben megemlékeznek évfordulójukról, de szilárdnak tartják kapcsolatukat annyira, hogy egyéb konkrét módszerekkel ne kelljen ápolgatni azt. „Valentin-napra aprósággal lepjük meg egymást, de nem kell ünnepnapnak lennie ahhoz, hogy kedveskedjünk a másiknak.” A felgyorsult világ, a közösségi média és az élet kihívásai közepette vajon, hogy vészeli át egy kapcsolat a megpróbáltatásokat? „Mindent együtt kell csinálni és kész. Ha úgy adódik, együtt kell menni külföldre, közösen kell ápolni a baráti társaságot, közös bulikban kell részt venni és közös Facebook-profilt kell csinálni. Mi egyformák vagyunk, mégis különbözőek. Nem értünk mi sem mindenben egyet, néhanapján vitázunk is, de úgy szép az élet, ha zajlik. Nincs semmi titka annak, hogy ennyi éve együtt vagyunk, egyszerűen egymásra találtunk és úgy látszik, esetünkben ez tényleg egy életre szól.“

3Bagin Anikó és Jano:
még a múlt évezredben jöttek össze, így már lassan két évtizede élnek boldog párkapcsolatban. „Jano egy diszkóban szemelt ki magának, tizennyolc éves koromban pedig meg is kérte a kezem. A személyiségünk és a céljaink azóta rengeteget változtak, összeforrt az utunk, kirajzolódtak a közös célok: mint a házasságról, családról szóló álmaink. Más lett az értékrendünk is, türelmesebbek lettünk egymáshoz és hajlandóak vagyunk kompromisszumot kötni. Persze ez nem mindig sikerül. (nevet) Mégis mára megtanultuk elfogadni egymás hibáit és rigolyáit, amennyire csak lehetséges.” A fiatal pár már tudja, mikor kell csendben elvonulni egy másik szobába és időt hagyni egymásnak
a higgadt beszélgetésre. „A Valentin-napot mindig kettesben tartjuk meg, vacsorával, fürdőzéssel. Ezen kívül minden estét együtt töltünk, együtt fekszünk le és mindig egymás kezét fogva alszunk el.”