Kultúra 2023. 03. 17.

I. Kisebbségi Színházi Fesztivál a jubiláló Jókai Színházban

Hetvenedik, jubileumi évada egyik kiemelt eseményeként 2023. március 26. és 31. között nemzetközi színházi szemlére invitálja az érdeklődő közönséget a Komáromi Jókai Színház.

Az I. Kisebbségi Színházi Fesztivál keretében határon innenről és határon túlról 7 társulat mutatkozik be Komáromban, valamint egy (koprodukciós) saját előadás szerepel a programban. A múltbeli traumák feldolgozása; a speciális szociokulturális közeg élményanyaga; viszonyunk a „nagy” közösséggel, amelynek a peremére férünk oda – minden előadás más és más optikát kínál a kisebbségi létformáknak, egyben a kisebbségi színházak lehetséges küldetéseinek a mérlegeléséhez. A fesztivál programjának része egy szakmai konferencia is, amelyen a meghívott társulatok vezetői és független szakemberek járják körül a kisebbségi színházak speciális helyzetéből adódó lehetőségeket és dilemmákat a közép-európai térben.

A fesztivál programja:

Március 26. (vasárnap)

16.00 – A fesztivál megnyitója

17.00 – GEORG BÜCHNER: WOYZECK
Rendezte: Béres Attila m. v.
A Komáromi Jókai Színház és a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Egyetem közös produkciója
Helyszín: Komáromi Jókai Színház, nagyszínpad
(előadás után beszélgetés az alkotókkal)

Georg Büchner, a 19. századi német irodalom későn felfedezett zsenije alig huszonnégy évet élt. Írói munkássága egyetlen kis kötetben elfér. Drámát mindössze hármat írt, ezek közül az utolsó a töredékesen fennmaradt Woyzeck. A darab több korabeli bűncselekmény peranyagait felhasználva egy féltékenységből elkövetett brutális gyilkosság történetét meséli el, de jóval több bűnügyi krónikánál. Büchner 1837-ben bekövetkezett haláláig dolgozott a Woyzecken, történetét főként két, a korabeli közvéleményt sokáig lázban tartó gyilkosság ihlette: a Schmolling- és a Woyzeck-ügy. Mindkét esetben szerelmi gyilkosságról volt szó, és az elkövetők elmeállapotát, beszámíthatóságát hosszasan vizsgálta a bíróság. Mindkét férfi kiszolgált katona volt, az orvosi szakvélemények alapján mindkettőt kínozták látomások, megérzések, megmagyarázhatatlan agresszív kitörések, és mindketten több szúrással végeztek áldozatukkal. Büchner a száraz bírósági iratokból olyan figurát teremtett, akinek sorsáért elsősorban a társadalom, a szegénység és az emberi közöny felelős.

A Woyzeck a színháztörténet egyik legtalányosabb szövege, hiszen nem ismert a szerző által véglegesített, befejezett változat. Az összesen 48 megírt jelenet kéziratban, több különböző drámavázlatban maradt fenn. A komáromi előadás  ezekből a töredékekből és Pilinszky János verseiből formál egy, a mai korra adaptált történetet.

Március 27. (hétfő)

10.00 – Szakmai konferencia, Tiszti Pavilon

19.00HONTALANÍTÁS
Rendező, koreográfus: Hégli Dusan
Ifjú Szivek Táncszínház, Pozsony
Helyszín: Komáromi Jókai Színház, nagyszínpad
(előadás után beszélgetés az alkotókkal)

A múlt század történelmi eseményei számtalanszor bizonyították, hogy a kirekesztés látszólag egyszerű megoldás, de a valóságban működésképtelen. Ennek ellenére voltak, akik a második világháború után ismételten felmerülő kisebbségi kérdést lakosságcsere, deportálás és kényszertelepítés útján próbálták rendezni. Szomorú és értelmetlen epizódja ez a történelemnek. Az előadás a ma is Szlovákia területén élő magyarság hagyományos tánc- és zenekultúráját dolgozza fel. Érzések és képzettársítások szintjén beszél zsigeri jelenségekről. Mindannyian különböző kultúrák, ideológiák és történetek összjátékának termékei vagyunk, mégis sokakban él valamiféle megmagyarázhatatlan és irracionális igény az elhatárolódásra mindentől, ami „más”. Pedig a tartós elszigetelődés kirekesztettséget eredményez, legyen szó életünk bármely területéről. A kérdés ilyenkor már csak az, kirekesztők vagy kirekesztettek leszünk. A Hontalanítás alapmotívuma a kényszer. A lépéskényszer.

Március 28. (kedd)

16.00LEONYID ANDREJEV: SZERESD FELEBARÁTODAT
Rendezte: Michal Spišák
Alexander Duchnovič Színház, Eperjes
Helyszín: Benkő Géza Stúdiószínpad

Leonyid Andrejev (1871–1919) a 20. századi orosz irodalom egyik legizgalmasabb, legellentmondásosabb alkotója. Az első orosz expresszionista, akinek műveit átszövi egyfajta pesszimista látásmód. A Szeresd felebarátodat című színművében cinikusan, szarkasztikusan tekint a világra. Az eperjesi ruszin színház előadása néhány bizarr szituációból összeálló kirakós, amely a mai társadalomnak, a mai kommunikációnak tart görbe tükröt. A színpadon megelevenedő helyzetek sorából kiemelkedik az egyik jelenet: a Szerencsétlen le akarja vetni magát egy szikláról, miközben a kocsma előtt már gyűlik a tömeg, hogy tanúja legyen az eseménynek…

19.00PETŐFI SÁNDOR: A HELYSÉG KALAPÁCSA
Rendezte: Vidnyánszky Attila
Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, Beregszász
Helyszín: Komáromi Jókai Színház, nagyszínpad
(előadás után beszélgetés az alkotókkal)

Ez a történet sem csak úgy kezdődik, hogy a falu templomában a mise véget ért. A nép elhagyja a templomot. Csend lesz. De egyszer csak hortyogás hallatszik. Az egyik sarokban egy ember alszik. Fölébred, és az ajtó felé indul. Lenyomja a kilincset, de hiába. Az ajtó zárva van. Az ember átlátja a helyzetet, és nem rázza tovább az ajtót: tudja, hogy bezárták. Gondolkodni kezd, hogy hogyan juthatna ki. Az ablakon nem ugorhat ki, mert még a nyakát is kitörné. Eszébe jut egy ötlet. Hiszen hajtja a vágy!

Ahogy az eredeti mű sem csak ennyiről szól, úgy a beregszászi előadás is több, mint  szimpla történetmesélés, mert most is – mint mindig – a színház nyelvén fejezik ki mindazt, amit az életről, a világról gondolnak, azaz hogy „színházat csinálni” akkor is, most is „a legjobb dolog-log-log-log!”

A mű minden bája és humora mellett ez az előadás a beregszászi társulatról is szól, arról, hogy a színház kapaszkodó, a túlélés eszköze. Nem hangolják át Petőfi művét, de abból indulnak ki, hogy ennek a társulatnak a tagjai a háború miatt most itt ülnek a bőröndjeiken, és nem lehetnek otthon.

Március 29. (szerda)

19.00LÁZADNI VELETEK AKARTAM
Rendezte: Sebestyén Aba
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat
Helyszín: Benkő Géza Stúdiószínpad
(előadás után beszélgetés az alkotókkal)

A történet a Ceaușescu-diktatúra utolsó heteiben játszódik. Ennek a reménytelen időszaknak a legmélyebb és legsötétebb bugyrait mutatja meg nekünk a szerző, a legérzékenyebb korosztályon, a kamaszok szemén keresztül.

Három érettségi előtt álló fiú az élet szűkössége ellen lázadva rendszerellenes akciókba kezd. Noha a lázadónak született Péter, a hatalom és barátai között őrlődő, konformista Zoli és az egész világgal, benne saját magával is békétlenségben élő Áron indítékai egészen eltérőek, a kezdeti sikerek mámorítóan hatnak mindannyiukra. Harminc évvel később egy osztálytalálkozó alkalmával kell szembenézniük tetteik valódi következményeivel.

30 év után, amikor egyre inkább elhalványul az akkori történelem tapasztalata, egyre kevesebb embert érdekel az, hogy mi miért történhetett meg és annak mi a következménye, nagyon fontos ismét beszélni erről. Felidézni, mesélni, gondolkodni róla. Tükröt tartani.

Bódi Attila regényét Barabás Olga alkalmazta színpadra. Az előadás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió közös produkciója.

Március 30. (csütörtök)

17.00MEGESHETNE MÁSKÉPP!
Rendezte: Romankovics Edit
Szívhangok Társulat, Szomolya
Helyszín: Egressy Béni Városi Művelődési Központ, nagyszínpad

Az előadás középpontjában egy fiatal nő, Ramóna története áll, akinek éppen első kislánya születik meg. A darab egészségügyi dolgozók, szülészeti aktivisták, roma és nem roma nők személyes történeteire épül – a történetek elbeszélői maguk játszanak.

Ramóna története arról szól…
…hogy hová jó születni, hol van jó helye egy kisbabának,
…hogy egy gyerek születése körül milyen sok emberi kapcsolat alakul,
…hogy mennyire egyedül lehet maradni, akár sok ember között is,
…hogy nők mennyire tudják támogatni, máskor pedig akadályozni egymást,
…hogy az állami intézményrendszer tovább nehezíti a nehéz helyzetben lévők sorsát,
…hogy a gyerek védelme sokszor csak papíron valósul meg,
…hogy néha egy aláíráson múlik az egész,
…hogy milyen könnyen elveszíthetjük a kontrollt saját életünk fölött.
Ramóna története arról szól, hogy mit jelent anyává válni ma Magyarországon.

A SajátSzínház 2017-ben az Éljen soká Regina! című előadással mutatkozott be a Trafóban. 2020-ban a SajátSzínházból kinőtt egy önálló, Szívhangok elnevezésű alkotóközösség. Az Éljen soká Regina! szomolyai nőkből álló alkotógárdájához a helyi közösség további tagjai, egészségügyi dolgozók, nőjogi és születésjogi aktivisták, segítő szakemberek csatlakoztak.

A társulat munkájával azt állítja, hogy a társadalmi megosztottság felszámolható, és hogy az alkotó kisközösségek képesek újszerű válaszokat találni a társadalmi kihívásokra.

20.00SHAKESPEARE: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM
Rendezte: Matusek Attila
Thália Színház, Kassa
Helyszín: Komáromi Jókai Színház, nagyszínpad
(előadás után beszélgetés az alkotókkal)

Shakespeare vígjátéka őrült kavalkádja az átláthatatlan bonyodalmaknak és váratlan fejleményeknek. Szerelmi sokszögek, hatalmi harcok és a legkülönbözőbb vágyak rengeteg apró epizódja keveredik össze. Athén vezetője győzelmet ünnepel, a helyi színtársulat előadással készül, Pukk, a nyughatatlan manó semmivel sem elégedett, és úgy dönt, beleszól a történésekbe. Egy álomban találják magukat szereplőink, ahol legtitkoltabb vágyaikkal szembesülnek. Mindenki azt hiszi, tudja, mit akar, és tudja, mire vágyik, de a végén már abban sem biztos a szereplők többsége, hogy kicsodák is valójában és, hogy is csöppentek egy-egy malőrbe. Mi a valóság és mi az álom, mi az igazság és mi a látszat, mi a realitás és mi a képzelet szüleménye – szereplő, néző, athéni polgár, tündér és lelkes alkotóművész legyen a talpán, aki megmondja.

Március 31. (péntek)

19.00BANOVIĆ STRAHINJA / BÁNOVITY SZTRAHINYA
Rendezte: Mirko Radonjić m. v.
Szabadkai Népszínház Magyar Társulata
Helyszín: Komáromi Jókai Színház, nagyszínpad
(előadás után beszélgetés az alkotókkal)

A Banović Strahinja, ahogy Vuk Karadžić a Strahinić bánról szóló hőskölteményt elnevezte, a montenegrói népköltészet egyik gyöngyszeme, és egyben magányos példa arra, hogy az epikus történetmesélés fókuszában nem egy esemény, hanem egy hős áll. Előadásunk középpontjában a történetmesélés, vagyis maga az éneklés áll. A hősköltemény alkalmat ad arra, hogy a színházban megkeressük annak a tűznek a szikráit, amelyet valaha körülültünk, és a melegében történeteket hallgattunk. Olyan történeteket, amelyek megalapozták és egyben megkérdőjelezték azokat a nagyszerű narratívákat, amelyek talaján a közösségeink kialakultak. A szándék semmiképpen sem a nagyszerű elbeszélés utáni vágyból fakadt. A mai élet újra és újra megtanít bennünket arra, hogy egyesek nagyszerű narratívákat használnak ürügyül az erőszak alkalmazására. A mi vágyunk, hogy Öreg Milija versének és Borislav Mihajlović Mihiz drámájának a fragmentumaiban apró, emberi történeteket találjunk egy mitikus hősköltemény sorai között. Mert ma minden eddiginél nagyobb szükségünk van valakire, aki az ethost az erőszak elé helyezi.