Kultúra 2025. 02. 04.

Idén ők lesznek a Hajómalom Fesztivál legnagyobb sztárjai

Hat nagyszínpados fellépő, nemzetközi és magyar sztárok, nagyzenekaros exkluzív koncertek,
látványos show-k jellemzik majd az idei Hajómalom Fesztivált július 10. és 12. között.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 2025-ös év igencsak jelentős változásokat hoz felvidék
legnagyobb magyar nyelvű fesztiváljának az életébe. Július 10-től 12-ig három napon keresztül
sztárok egész sora látogat majd el Gútára.

Hat nagyszínpados buli, hat elképesztő sztárral

Korábban azt is elárultuk már, hogy az eddigi ötről, hatra bővül a nagyszínpadi fellépők száma,
ráadásul a magyar ajkú fellépő mellett, idén először nemzetközi sztárok is bemutatkoznak a
rendezvényen.

A nézők kérték, mi teljesítettük
A szervezőknél a kulturális küldetés és a közönség az első így szavazásra biztatták a
fesztiválozókat, hogy kiket szeretnének látni a Dögösbe. A voksok alapján több visszatérőről is hírt
adhatunk, akik mindannyian egy vadiúj, nagyzenekaros szuperprodukcióval, teljesen új show-val
robbantanak majd színpadot. Név szerint a szóforgató T. Danny a fiatal rapper, a Petőfi zenei Díj,
illetve Az év felfedezettje díját is kiérdemlő hármas a Follow the Flow együttes. Akárcsak elődei,
ismét bemutatja művészetét a Hajómalom fesztiválon Szirmai Marcell, azaz a Pogány Induló
néven ismert old scholl rapper. Magyarország legnépszerűbb duója sem marad távol, ráadásul
egyelőre úgy tűnik, hogy felvidéken csak Gútán szórakoztatja majd a nagyérdeműt Marics Peti és
Valkusz Milán, azaz a VALMAR.

Nemzetközi sztárok
Miután az egész világot meghódították abban szerencsében és kiváltságban lehet része a gútai
fesztivál nézőinek július 11-én, hogy élőben élvezhetik az ez évi rendezvény legnagyobb sztárját a
Pablo Reyes former member of Gipsy Kings formációt. A néhai trió valamennyi slágere
felcsendül majd, melyek gyakorlatilag táncra kényszerítik az embert. Ennyi híresség után is tovább tudják fokozni a fesztivál gazdái a rendezvényt, mert azon egy másik élő legenda is elsöprő bulira készül, méghozzá a brit soul-funk-disco zenekar, a Delegation, akik július 12-én csapnak majd a húrok közé.

Ne bízd a véletlenre
Aki mind a hat nagyszínpados sztárra jegyet váltana a fesztiválbérlettel jár a legjobban, ami
minden színpad, minden fellépőjének megtekintésére érvényes, de ezekre még most érdemes
rárepülni, mert úgy fogynak, akár a Gútai Malom lisztje és már alig kétszáz darab maradt, ami 59
eurós áron megvásárolható a www. hajomalomfeszt.sk oldalon.

Az esemény facebook oldala: https://www.facebook.com/hajomalomfesztival
Az idei fesztivál facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/520304707095854
Jegyértékesítés: https://hajomalomfeszt.sk/#jegyek