Kultúra 2024. 08. 23.

II. világháborús hadibemutató – Első alkalommal az észak-komáromi Öregvárban!

Az észak-komáromi erődben – az Öregvár területén – különleges eseményre kerül sor 2024 augusztus 31-én. Délelőtt 10:00 órától délután 17:00-ig első alkalommal kerül sor II. világháborús hadijátékra, amelynek során egy drámai esemény, az 1945 februárjában történt, ún. Konrad hadművelet korhű rekonstrukcióját láthatjuk.

A történelem, illetve a hadászat iránt érdeklődők egy igazán izgalmas napot tölthetnek el az Öregvár impozáns falai között:

II. világháborús hadibemutató: korhű egyenruhába öltözött katonák bemutatják az ún. Konrad hadművelet mozzanait, ahogy az a valóságban történt. Az esemény felejthetetlen élményt nyújt a látogatóknak, és segít a történelem mélyebb megértésében.

Militária-börze: börzét szerveznek a katonai ereklyéket gyűjtők számára. Különféle történelmi tárgyakat, katonai egyenruhákat és azok kiegészítőit, fegyvereket, és sok-sok, témához kapcsolódó tárgyat lehet majd beszerezni. Elsősorban a gyűjtőkre gondoltak, de azoknak is érdekes lesz, akik csak nézegetni szeretnének!

Katonai felszerelések és fegyverek kiállítása: most közelről is megfigyelhetjük a II. világháborúban használt különböző egyenruhákat, katonai felszereléseket és fegyvereket.

Frissítő standok: egész nap folyamán frissítő standok állnak rendelkezésre, amelyek ízletes ételek és italok széles választékát kínálják.

Részletes program:
10:00 és 17:00 óra között: militária vásár, kiállítás, étel és ital árusok.
– 10:00 -12:00 a komáromi önkéntes tűzoltók technikájának és felszerelésének bemutatása,
– 12:00 és 13:30 órakor vezetett túrák az Erődben (a belépőjegy árában),
– 14:30 a komáromi járási tűzoltóság és a ZaMED kft. gyakorlatának bemutatója,
16:00 órakor hadibemutató több mint 100 hagyományőrző katonával, különféle technikával és repülőtámadással,

Egységes belépőjegy (egész napra érvényes): 8 € / személy
6 év aluli gyermekeknek a belépés díjtalan. A megnövekedett zaj és harci jelenetek miatt 5 éven alatti gyermekek számára nem javasoljuk a bemutatón való részvételt. A rendezvényre állatot bevinni tilos.

Belépés gyalog a Várútról (Selye János Egyetem felől) és autóval a Villanytelepi útról.
Parkolás az Erőd előtt vagy az Erődben ingyenesen.

FOTÓK:

A cikk támogatója Komárom Városa