Mix 2021. 04. 30.

Íme Csonka Andreas első felfedezettje…

Varga Viktor is imádja a fiatal lány dalát

A 3Stars Pictures kiadó már közel 3 éve készít klipeket különféle előadóknak, mára viszont, a 3Stars Records and Pictures kiadóvá avanzsált vállalkozás tehetségeket is igyekszik felkutatni és elindítani a pályán. Az immáron 16 éve a zene világában tevékenykedő Andreas igyekszik ebből is kivenni a részét. „Anno nekem semmi segítségem nem volt, ezért is szívügyem, hogy az előadóműveszeimet megkíméljem a fárasztó évektől, és mint egy védőburok álljak mellettük – minőségi és profi produkciókkal állva végül a közönség elé! Úgy hiszem megtanultam mindazt, ami a zenét körülveszi: a dalírástól a stúdiómunkáig, a klipforgatástól a tévés megjelenésig, és hogy koncertezéskor a zene átadása mellett a közönséggel együtt is kontaktusban tudjunk lenni.“ Mivel Andreas másoknak is ír zenét, ezért nem volt kérdés, hogy ha eljön az idő, producerként is kipróbálná magát. „Produkciókat megálmodni és csúcsra vinni, mindezek mellett menedzsment feladatokat is ellátni – mindig nagy álmom volt, és idén hál‘ istennek meg is valósult.“

A 3Stars kiadó számára több demóanyagot is érkezik a jelentkezőktől, de van, amikor az élet hozza össze a potenciális tehetségeket és a kiadó munkatársait. Így volt ez a rimaszombati születésű, de Dunaszerdahelyen élő Babe-el is, akivel egy klipforgatáson találkozott a komáromi énekes. „Amikor megtudtam, hogy Andreasszal fogunk együtt dolgozni, nagyon örültem, mert nagy rajongója vagyok. Hát még, amikor említette, hogy alapított egy kiadót, ahova rapper-énekes csajt keres. Megmutattam neki a zenéimet, és mivel tetszett neki, bevett a csapatba. Imádok Andreasszal dolgozni, mert stúdiózásnál és forgatáskor is minden részletre odafigyel, hogy tökéletes legyen. 12 évesen, amikor vettem egy stúdiómikrofont és elkezdtem dalt írni, eldöntöttem, hogy mindig ezzel szeretnék foglalkozni. Andreasnál jobb producert pedig nem is kívánhatnék álmaim megvalósításához.“ – meséli a 22 éves lány, aki rögtön kíváncsivá tette Andreast.

„Hallottam benne a tehetséget, az erőt, és főleg azt, hogy üzenete van. Ez számomra mindig nagyon fontos! Egy művészt ismertem meg benne, aki nagyon akarja az egészet. Pár nap alatt készítettem is neki egy alapot, mire ő már írta is a szöveget rá. Imádtam a precizitását, és hogy teljes gőzzel csinálta a dolgát. A stúdiómunkálatok is jól mentek, a forgatáson pedig már az első alkalommal profiként működött együtt.” – emlékszik vissza a komáromi zenész. Több elismert előadó is gratulált Babe dalához. Varga Viktornak szintén volt szerencsém klippet forgatni, úton a kocsiban pedig Babe-t hallgattuk – oda volt érte. És nincs megállás – már dolgozunk a következő produkción, a nyáron pedig ismert előadók is felcsendülnek majd a fiatal énekeslány oldalán…“

Andreas mindezek mellett saját projektjét is pörgeti. „Kiadómnak, a Skyforce-nak nagyon hálás vagyok, hogy még most is teljes erőbedobással dolgoznak. A vírushelyzet ellenére a zenéim szépen pörögnek: a Drága anyám című dal például nagyon közkedvelt, de reméljük így lesz a májusra elkészülő duettel is, amit Burai Krisztiánnal közösen követünk el…“  

Hamarosan további tagokkal bővül Andreas kiadója. „Ígérem, nagyon erős produkciók várhatóak. A klipkeszítésben is egyre felkapottabbaknak bizonyulunk – heti 1-2 anyagot készítünk többek közt olyan előadóknak is, akik a tévében is láthatóak. Kiemelném azonban, hogy előnyben részesítem a felvidéki tehetségeket, hiszen ez a szülőföldem. Kötelességemnek érzem, hogy megtaláljam és segítsem azokat, akikben látok potenciált. Ez a 3Stars feladata, ez a komáromi Csonka Andreas útja…“