Kultúra 2020. 09. 11.

Ismét színpadon a Jelenetek egy házasságból

Szeptember 13-án, vasárnap 17 órai kezdettel ismét megtekinthető a Komáromi Jókai Színházban Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című színpadi játéka Kiss Szilvia (Marianne) és Gál Tamás Dosky- és Jászai Mari-díjas színművész, színházigazgató (Johan) előadásában, a Jászai Mari-díjas Pataki András rendezésében.

Ingmar Bergman egy sor nagyszerű film elkészítése után írta és rendezte meg 1973-ban Marianne és Johan történetét, melyben könyörtelen pontossággal és végtelen empátiával beszél két ember kapcsolatának bonyolultságáról. Mint a dráma előszavában írja: „Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetreméltók. Egyszerre.” Bergman olyannak mutatja hőseit, amilyenek. Ahogy ő maga mondta a forgatás után: külön örömöt okozott számára a tudat, hogy bosszanthatja vele az összes művészileg kifinomult embert, akik utálnak mindent, ami érthető.

A színház a 2019/2020-as évad felnőtt bérleteiben eredetileg szerepelt Rokonok című Móricz Zsigmond-színmű helyett tűzte műsorára a Bergman-darabot. A szervezési osztály munkatársai valamennyi bérletest személyesen értesítettek előadásuk pontos időpontjáról. Ezennel arra kérik azokat a bérleteseket, akik mégsem kaptak értesítést, munkanapokon 9 és 12 valamint 13 és 15 óra között jelentkezzenek a 0905/898-739-es telefonszámon, ahol a koronavírussal kapcsolatos, a színházban érvényes egészségügyi szabályokról is bővebb információ kapható kérhető.

A Komáromi Jókai Színház mindig a hatályban lévő egészségügyi előírások szigorú betartása mellett várja a közönséget. Kötelezően szájmaszkban kell érkezniük a nézőiknek, az egyéb előírások jegyzékét már a főbejáratnál elolvashatják.

(jsz, Fotó: Soproni Petőfi Színház)