Kultúra 2016. 07. 07.

Itt az idei Gombaszög teljes programja

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a Gombaszögi Nyári Tábor előadói sátrába várják a szervezők az MKP új elnökét, Menyhárt Józsefet és Solymos Lászlót, a Híd környezetvédelmi miniszterét. Most azonban a július 12-én induló fesztivál és szabadegyetem teljes közéleti programja napvilágra került. Kétnyelvűségi mozgalmak, brexit, irodalom és színház Gombaszögön.

A szlovákiai magyarok legnagyobb nyári egyeteme és fesztiválja, a Gombaszögi Nyári Tábor idén is két előadói sátorral és további beszélgetéseknek teret adó programhelyszínekkel várja az érdeklődőket. Ahogy az elmúlt években, idén is a legfontosabb közéleti témákról beszélnek majd a tábor vendégei. Szó lesz a brexitről, a kis létszámú iskolák megmentéséről, de szóba kerül a titokzatos 5. fizikai kölcsönhatás is, amelyet debreceni kutatók fedeztek fel.

A rendezvény több mint 250 programpontjából íme egy szerény válogatás:

Idén Gombszög július 12-én indul, a nulladik nappal, de a tábor közéleti programjai július 13-án, szerdán kezdődnek el. A megnyitón ott lesz Potápi Árpád János a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Az ünnepélyes megnyitó után egy igazi szenzációról lesz szó, a Közbeszéd blogportál előadói sátrába várják Krasznahorkay Attilát, az MTA Atommagkutató Intézetének főosztályvezetőjét. Krasznahorkay és kutatócsoportja az elmúlt hetekben egy olyan felfedezést tett, amely alapjaiban rázta meg a fizika világát. A kutatók egyik kísérletében a sötét anyag részecskéjét, vagy talán az ötödik kölcsönhatást találták meg. Hogy melyiket, az a táborban kiderül.

gombaszog

A szerdai napon lesz még közönségtalálkozó a Kétnyelvű Dél-Szlovákia nyelvhasználati mozgalom aktivistáival, de a sci-fi és a Trónok Harca politológiájáról, valamint az Új Szó napilap és a politikai nyomásgyakorlás viszonyáról is lesz szó. Kora este pedig a Peter Krajňák, az oktatási minisztérium államtitkára (Híd) és az MKP oktatásügyi alelnöke, Kiss Beáta vitázik majd arról, valóban sikerült-e megmenteni a kis létszámú magyar iskolákat Szlovákiában.

A csütörtöki napon ugyancsak forró közéleti témák kerülnek terítékre. Már reggel a táborba várják Bukovszky Lászlót, a szlovák kabinet kisebbségügyi kormánybiztosát. A kormányhivatalnoktól a kisebbségi támogatásokról és a nyelvhasználati jogszabályok megváltoztatásáról is lesz mit kérdezni. Szintén délelőtt valósul meg Diákok és tanárok az oktatásért címmel egy panelbeszélgetés, ahová az alulról szerveződő, az oktatás területén tevékenykedő mozgalmak képviselőit várják. Ők, a sztrájk- és tüntetésszerverők adnak majd betekintést akcióik kulisszái mögé. Európa jövőjéről pedig Tamás Gáspár Miklós, ismert filozófus beszélget majd a táborozókkal. Az orosz információs hadviselés rejtelmeibe két külpolitikai szakértő, Jarábik Balázs és Feledy Botond kínál majd betekintést.

A tábor hagyományaihoz híven a rendezvényre minden évben meghívót kap a szlovákiai magyarokat képviselő mindkét párt vezetése is. Így a pénteki napon Gombaszögre látogat Menyhárt József, az MKP frissen megválasztott elnöke, akitől többek közt arra a kérdésre várják a választ, hogy kivel és hogyan működne együtt a jövőben. A délelőtt folyamán ugyancsak a tábor vendége lesz Solymos László a Híd környezetvédelmi minisztere is. A tárcavezetővel egyebek mellett arról beszélgetnek majd, miként látja a kormánykoalíciót belülről. A magyarországi politikai elit is képviselteti magát a táborban. Navracsics Tiborral, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosával a fiatalokat érő kihívásokról beszélgetnek majd. De ezen a napon a tábor vendége lesz még Bárdos Judit színművész is.

térkép_finis

A szombati nap a 25 éves Diákhálózat ünnepi panelbeszélgetésével indul, később pedig a Nemzeti mítoszok a magyar, szlovák és román társadalmakban című előadással folytatódik. Ezen a napon újra terítékre kerül az oktatás. Az szlovákiai magyar felsőoktatásról Bárczi Zsófia nyitrai dékán asszony, Horváth Kinga komáromi dékán asszony, Lovász Bálint diákszervezeti képviselő és Hortai Ferenc csehországi doktorandusz beszélget. Az aktuális világpolitikai témák közül az európai iszlám közösségek radikalizációjáról és integrációjáról is szó lesz a táborban. A Phoenix Polgári Társulás vendége lesz Gombaszögön Jana Cviková, Jana Juráňová, Bárczi Zsófia, Bolgár Katalin, Jitka Rožňová írónők, akikkel Rácz Vince beszélget majd arról, van-e neme az irodalomnak. Szombaton a sport sem maradhat ki, hiszen Gazdag József a hírhedt Trollfoci blog adminjaival beszélget majd a labdarúgásról.

A kis és a nagy előadói sátor mellett a szervezők a Gombaszögi kempingbe szállítottak és összeszereltek egy közel száz éves, tölgyfa pajtaépületet, amely a táborban a PajtaSzínháznak ad majd otthont. Az épületben a nézők a Gurigongo Symposium jóvoltából láthatják majd többek közt A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd című darabot Benkő Géza előadásában, továbbá a Nézőművészeti Kft & Manna társulat Soha senkinek című előadását, de bemutatkozik a Slam Poetry Felvidék is.

Ugyancsak a tábor programjainak szerves részét képezik a TANDEM nonprofit szervezet által kínált önismereti és pályaválasztási témájú előadások és beszélgetések. Idén egy különleges színfolttal is gazdagodik a tábor, hiszen a kempingtől mindössze néhány métere található az UNESCO Világörökség Listáján is szereplő Gombaszögi-barlang, amelyről barlangászok adnak majd elő a TANDEM jóvoltából.

13307213_1060901893959638_6616044521385738508_n

Ahogy az elmúlt években a tábor zenei programja idén is a legjobb hazai és magyarországi együttesekből kínál válogatást. A nulladik napon a Bagossy Brothers Company és a már jól ismert Jóvilágvan zenekar játszik. A további napokon fellép még Péterfy Bori & Love Band, a Halott Pénz, a Besh o droM, a KFT, a P.A.S.O. és még sokan mások. Idén a tábor második, alternatív zenei színpadát az Inn Sátor biztosítja majd, ahol fiatal és már közismert DJ-k játszanak minden éjszaka.

Idén a rendezvény 11 év után régi-új helyszínére költözött vissza, ebben az évben a táborozókat a Szalóc községhez tartozó gombaszögi völgybe, a Gombaszögi Nyári Tábor bölcsőjébe várják a szervezők. Az elmúlt évekhez hasonlóan a most is a résztvevők kényelmét szolgáló szolgáltatások szintjének emelésén dolgoztak a tábor szervezői. Így megépült egy modern vizesblokk, idén is lesz készpénz aa (ATM), de egy élelmiszerbolt is üzemelni fog a tábor területén. Mivel a rendezvényre a fiatal családokat is várják, a tábor egyik legfontosabb intézménye a „Gombaovi” ahol a legkisebb résztvevőkkel foglalkoznak majd szakképzett pedagógushallgatók. A sportok kedvelői pedig idén is a csapatjátékok keretében próbálhatják ki többek közt a paintballt, vagy a falmászást.

A jövendőbeli táborozók ide kattintva válthatnak kedvezményes jegyet a rendezvényre. További információkat a Gombaszögi Nyári Tábor hivatalos honlapján, vagy Facebook-oldalán találhatnak az érdeklődők.