Mix Dél-komárom 2022. 11. 29.

Jótékonysági Mikulás-futás Dél-Komáromban

A Komárom-Európa Futó Egyesület első alkalommal tavaly szervezte meg rendhagyó akcióját. Akkor több, mint 200 csomag gyűlt össze. A résztvevőket hétvégén, december 3-án szombaton, reggel 9 és dél között várják a Rüdiger tó mellé.

Horváth György szervező elmondta, nem versenyre, hanem jótékonysági akcióra várják az érdeklődőket. A 700 méteres távot akár futva, akár sétálva is teljesíthetik a résztvevők. A lényeg a jótékonyságon van, hiszen a nevezési díj egy Mikulás-csomag, édesség. A szervezők forró teával, forralt borral kínálják az indulókat. Nemcsak futók csatlakozhatnak a kezdeményezéshez, azokat is szívesen várják, akik csupán felajánlással érkeznek a helyszínre.



– Az összegyűjtött finomságokból tavaly több mint 200 Mikulás-csomagot állítottunk össze, városunk szinte valamennyi gyermekkel foglalkozó intézménye kapott belőle, sőt a Komárom-Európa Futó Egyesület tagjai az oltópontokon dolgozókat és a Komáromi Mentőállomás munkatársait is meglepték édességgel Mikulás napján. Reméljük idén még ezt a számot is sikerül túlteljesítenünk – tette hozzá Horváth György.

A városi Mikulás-ünnepségre ezen a hétvégén, december 4-én vasárnap 17 órakor kerül sor, mikor is a Mikulás a Szabadság térre érkezik, hogy puttonyából édességgel, dióval, mogyoróval és esetleg virgáccsal ajándékozza a kicsiket és nagyobbakat! December 6-án, 16 órától a szőnyi Hősök terén, 17.30-tól pedig a MOL városrészben találkozhatunk a fehér szakállúval.