Város 2015. 08. 19.

Kiesett az ablakon egy öt éves gyermek

Az öt éves Ricsi egy első emeleti, komáromi lakás ablakából esett ki. A baleset tegnap este (augusztus 18-án), 18.45 órakor történt – tájékoztatta a sajtót Božena Bruchterová, Nyitra megye rendőrségi szóvivője.

„A kisfiú túlságosan kíváncsi volt – írja a čas.sk, – ugyanis lakótömbhöz rendőrjárőrök érkeztek, és őket szerette volna jobban megfigyelni”. Szegény gyerek túlságosan kihajolt, és kiesett: méghozzá három méter magasságból, egyenesen a betonra.

A kisfiú veszte egyben a szerencséje is volt, ugyanis a rendőrök azonnal beszállították a kórházba.
Ricsike agyrázkódást szenvedett, és eltört a karja. A rendőrség vizsgálja az esetet.

„Ricsike a rendőrökre volt kíváncsi. A nagymamája, aki egyben a gyámja is, a történtekkor éppen a konyhában tartózkodott. Reméljük, kigyógyul sérüléseiből.” – nyilatkozta egy szomszéd.

A kép illusztrációs felvétel. 

čas.sk/sziakomárom