Város 2013. 02. 13.

Komáromban is lobog a székely zászló

Február 11-én a komáromi Városháza épületére is kikerült a székely zászló. A lobogót a tavalyi esztendőben a Székely Nemzeti Tanács adományozta a felvidéki Egy Jobb Komáromért Társulásnak. Knirs Imre a társulás elnöke elmondta: a zászlót a felvidéki településen nem tűzhették ki, így jött a gondolat, hogy az SZNT belegyezésével Dél-Komáromnak adományozzák tovább.

16253_334378913329236_157369956_n

Dr. Molnár Attila polgármester hangsúlyozta, nem is lehetne a nemzeti összetartozásnak méltóbb kifejezése, és mélyebb szimbóluma, minthogy egy Erdélyből származó, a Felvidéknek adományozott zászló, végül a Trianon által kettészakított Komárom Városházájára kerül ki, a városi és a nemzeti lobogó mellé. A zászlót Hornig Rudolfné és dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester, valamint Hamrák Zsófia, a nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnok vette át. A székely zászló a Székely Nemzeti Tanács hivatalos zászlója és lobogója, amely az egyetlen székely családból származó erdélyi fejedelem, Székely Mózes 1601-ből ismert névjeles zászlaja alapján égszínkék mezőben arany csíkkal készült, a névjegy helyett a székely szimbólumokkal Nap és Hold, a Nap csillagváltozata díszítve. Így a nyolcágú Nap-csillag a jelenlegi nyolc székely szék (Marosszék, Udvarhelyszék, Gyergyószék, Csíkszék, Miklósvár-Bardócszék, Sepsiszék, Kézdiszék, Orbaiszék) egységének a jelképe, a telőben levő Hold pedig a székelyek hitének és reményének, bizakodásának szimbóluma.

(forrás: EJK)