Mix Dél-komárom 2019. 05. 10.

Komáromról szól a rádió!

Holnap délelőtt 10.00 órától egészen délután fél 6-ig Dél-Komárom lesz a főszereplő a Kossuth Rádióban. A Szombat délelőtt illetve a 14.30-kor kezdődő Szombat délután című magazinműsorokban számos ismert komáromi megszólal majd.

A Monostori erődből közvetítő műsorfolyam dr. Molnár Attila polgármester köszöntőjével kezd, majd bemutatkozik többek között az erőd, a Brigetio Gyógyfürdő, a Magyar Lovas Színház, de szó lesz az egyedülálló városi egészségügyi prevenciós programról, a Kincset érről!, amelyről dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester ad számot, a hamarosan nyíló új szabadstrandról és természeti értékeinkről, amelyekről Czita János alpolgármester beszél, mindezeken túl pedig az olyan gigaberuházásokról is, mint az épülő Duna-híd, vagy épp a Csillag erőd több mint 6 milliárd forint értékű átépítése. További részleteket tudhatunk meg az ókori leleteket bemutató tervezett Brigetio Látogatóközpontól is.

Megszólal mások mellett Koltay Gábor városunk díszpolgára, filmrendező, Vizeli Csaba az erőd ügyvezetője, a Magyarock Dalszínház alapítója, elhangzik a komáromi „himnusz” is. A helyi idegenforgalomról Szentesi Tamás TDM menedzser ad számot, de hallhatunk az idén 40 éves Vox Femina Női Karról, ugyanúgy, mint a komáromi bukó tenyésztéséről. Egész nap játék és muzsika, és számos érdekes riport vár minket!

Legyünk együtt részesei a színes műsorfolyamnak!

…mert a mi Otthonunk Komárom!