Kultúra Dél-komárom 2020. 12. 07.

Megszépült a szőnyi kereszt környezete

A Szőnyért Cselekvők Közössége (SZŐCSKE) nemrég közös munkával tisztította meg az elburjánzott növényzettől a Szabadság út és a Petőfi út találkozásánál álló keresztet – számolt be nemrég a komarom.hu.

Egykor minden község kijáratánál állítottak feszületet, amellyel kapcsolatban Janka Ferenc egyesületi elnök elmondta, hogy Szőnyben három ilyen emlékhely is található.

– Ilyen jellegű kereszteket hazánk területén 1812-óta állítanak, a szőnyi kőkeresztek 1853-ban készültek – tájékoztatott az elnök. Hozzátette, a keresztek gondozása és rendben tartása az adott község fennhatósága alá tartozott, emellett a helyiek önkéntes alapon is gondozták azokat.

A SZŐCSKE további célja az is, hogy a szőnyi Duna-partot szebbé varázsolják, ezért rendszeresen szerveznek szemétgyűjtési akciókat is. Az egyesület elnöke elmondta azt is, hogy ez az év a járvány miatt számukra is nehéz volt, hiszen sokkal kisebb létszámban tudtak megjelenni egy-egy alkalmon. Mégis sikerült rendbe hozni a tanösvényeket, lefestették a kis hidakat, és felújították az információs táblákat is.

A közösségi munkák mellett túrákat szerveztek iskolások és óvodások részére, melyek vezetését is vállalták.

A megtisztított kőkereszt környékére a tervek szerint tavasszal növényeket telepítenek, valamint lefestik az emlékhelyet körbezáró kovácsoltvas kerítést és felújítják a márványtalpazatot is.