Város Dél-komárom 2018. 07. 19.

Megtekinthetővé válnak Komárom frissen feltárt régészeti kincsei

Nyílt nappal várják az érdeklődőket az ELTE ókori régészeti tanszékének régészei és a Klapka György Múzeum munkatársai július 25-én 14 órakor a Molaj városrészen található Stadion út melletti területre, ahol sok érdekesség mellett az idén talált új leletek tekinthetők meg – írja a komaromhirado.hu

Helyszíni tárlatvezetésen ismerhetjük meg a közelmúltban felfedezett légiótábort, jövő héten szerdán 14 órától. Brigetio régészeti kincseit Bartus Dávid ásatásvezető régész, az ELTE BTK dékán helyettese mutatja majd be.

Számadó Emese, a Komáromi Klapka György Múzeum igazgatója a program kapcsán elmondta, a régészek idén a Stadion út mellett dolgoznak és jelenleg két projekt fut egymás mellett. A készülő Limes projekt keretében megvalósuló régészeti fogadóépület helyét ásták meg a Lechner Tudásközpont támogatásával, ahol egy harminc méter hosszú, nagyon jó állapotban lévő római csatornát találtak, ami észak-dél irányú és a Duna felé fut.

Továbbá a tavaly feltárt katona épület feltárása is folytatódott a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Itt az épület különböző periódusait vizsgálják a régészek.

„A helyszíni tárlatvezetés után mindenkit várunk a múzeum főépületébe, ahol 16 órakor a Római Kor utolsó évszázada a Dunakanyarban címmel nyílik kiállítás” – emelte ki Számadó Emese.

(komaromhirado.hu)